Csősz László: Konfliktusok és kölcsönhatások. Zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 12. (Szolnok, 2014)
V. Epilógus
reménykedett abban, hogy a szocialista ideológia által vizionált osztálynélküli társadalomban a „zsidóprobléma” is megszűnik majd. Ismert tény, hogy a zsidók felülreprezentáltak voltak és helyenként kulcsfontosságú posztokat töltöttek be 1945 után a rendőrségben és az igazságszolgáltatásban. Ennek részben az volt az oka, hogy megfelelő képzettségű, viszont a korábbi rendszerben nem kompromittálódott tisztviselőkre volt szükség. Sokakat ugyanakkor az elégtétel-keresés szándéka is vezetett ezekbe a pozíciókba.854 Ez a helyzet nyilvánvalóan megnehezítette az objektív és elfogulatlan ítélkezést. Bibó István joggal állapította meg, hogy politikai bátorságra lett volna szükség annak kimondásához, hogy a zsidóüldözésekkel kapcsolatos eljárásokban az üldözetésekben érintettek egyáltalán ne kaphassanak szerepet. A számonkérés során jelentkező arány- és mértékvesztésre érzékletes példaként hozta fel, hogy a családját vesztett volt munkaszolgálatosról, aki a számonkérés folyamatában részt vesz, azt állítani, hogy „lényegtelen az ő zsidó megalázottsága és szenvedése, hanem az egyszerűen egy magyar demokrata a sok közül [...] ez a legenyhébb szóval mondva fikció”.855 Ilyen esetek természetesen Jász-Nagykun-Szolnok megyében is előfordultak. Kunszentmártonban például az igazoló bizottságot az egész családját elvesztett holokauszt-túlélő, Neuberger Rezső vezette. Nánási Ferenc és volt munkaszolgálatos társai Tiszaroffon hónapokon át kezükbe ragadták a felelősségre vonást: számos embert megalapozott vádak nélkül letartóztattak, bántalmaztak, megfélemlítettek.856 A bosszúállás egyéni szinten tehát nyilvánvalóan létezett. Fontos hangsúlyozni, hogy közösségi szinten viszont nem, még kevésbé igaz ez a teljes magyar zsidó közösségre vonatkoztatva. A felelősségre vonás sem volt kollektív jellegű.857 Az üldöztetésekre válaszul indított bosszúhadjáratnak már csak azért sem tekinthető a háború utáni igazságszolgáltatás, mert a tömeggyilkosságban való bűnrészesség ritkán került a vizsgálódás fókuszába, csak egy volt a „nép egyes rétegei” ellen irányuló „horthysta” bűntettek sorában. A népbíróságok jelentős politikai (elsősorban kommunista) nyomás alatt működtek. Ezért a volt rendszerhez kötődő prominens helyi személyiségeket és rajtuk keresztül az egész korszakot igyekeztek vádlottak 854 A jelenségről részletesebben lásd: Karády 1984, 110-153. p. Bibó 1984, 270-272. p. Bibó azt a véleményt is megkockázatta, hogy „szinte kár hogy a rendezett és szabályozott számonkérő eljárást nem előzte meg az elégtételkeresésnek valamilyen robbanásszerű és fejetlen módja”. 856 MNL JNSZML alisp. biz. ir. 5/1945, 7786/1945. 857 Varga 1992, 63. p. 290
