Csősz László: Konfliktusok és kölcsönhatások. Zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 12. (Szolnok, 2014)

IV. Népirtás 1944-ben

illetve üzlethelyiségekben tároló vagyont igyekeztünk megmenteni egy másik lakásba vagy üzlethelyiségbe való átrakodással. Hogy némi képet nyújtsunk a németek által csak a legújabb időben igénybevett lakásokról és üzlethelyiségekről, tisztelettel mellékelem az általuk sok utánjárásra elkészített, de nem teljes összesítő kimutatást és azonkívül két db. igénylésüket, az egyiket május 29-i kelettel, amelyben 26 lakásnak a kiürítését kérik és egy másik igénylést június 5-ről, amelyben egy nagy bérház egész II. emeletének és azonkívül 5 lakásnak, valamint 2 üzlethelyiségnek a kiürítését kérik. Megjegyzem ez a német Wehrmacht helyi parancsnoksága kérte, amelynek vezetője Grabowski kapitány, kinek helyettese Schmiedt főhadnagy és akinek rendelkezésére áll az egyik igénylésben említett Veres Árpád tolmács, aki a helyi viszonyokkal ismerős és teljes meghatalmazása van a német hatóságok részéről a hatóságokkal való tárgyalások lefolytatására. Alulírott sokáig harcolt, amíg egyáltalán el tudta érni azt, hogy a kiigényelt lakások és üzletek névjegyzékét írásban is közöljék, mert a múltban teljesen önhatalmúlag jártak el, úgyhogy a városi hatóságnak rengeteg kellemetlensége volt, hogy a város által kiutalt lakások rendszerint már el voltak foglalva a németek által. A mellékletként csatolt kimutatásokban nem foglaltatnak az SS alakulatok által igénybevett és lefoglalt lakások, amelyek szoros összeköttetésben a Gestapo itteni vezetőségével kívánságaikat soha nem terjesztik elő és teljesen önkényesen járnak el. A Gestapo helybeli vezetője állítólag Obersturmführer790 Peters, akivel azonban eddig érintkezésbe nem kerültem. A június 2-i bombatámadás még nehezebb sor elé állított bennünket, mert Szolnokon 564 ház dőlt össze és ezek megmaradt lakói, valamint a bomba sújtotta vidéken volt üzlettulajdonosok formális ostromot folytattak le elhelyezésük érdekében. Itt már az emberiesség szava parancsolt, s a városi hatóság egyik zsidó lakást a másik után bocsátotta rendelkezésre a bombakárosultak hátramaradottjainak és az üzletesek részére kiutalja a volt zsidó üzleteket. Itt egy újabb vagyonmentés következett be, amely abban merült ki, hogy a zsidó vagyontárgyak újabb még rendelkezésre álló helyiségekbe való elhelyezéséről kellett gondoskodni minden különösebb leltározás nélkül. A leltározást Szolnokon ez idő szerint 7 rendes bizottság végzi, amely bizottságok számát a bombakárosultak igényeinek kielégítése idején 15-re kellett felemelni és miután elég pénzügyőr nem állott a hivatal rendelkezésére kénytelen voltam a forgalmi adóhivatal személyzetét is igénybe venni. 247 Főhadnagyi rangnak megfelelő SS-rendfokozat.

Next

/
Thumbnails
Contents