Csősz László: Konfliktusok és kölcsönhatások. Zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 12. (Szolnok, 2014)
IV. Népirtás 1944-ben
hittestvéreivel.765 A hatósági megbízottak feladata az utasítások átvétele és végrehajtása mellett a gettó belső szervezetének irányítása volt. Meg kellett szervezniük a rendfenntartást, a lakások illetve férőhelyek elosztását, a gettó tisztán tartását és az egészségügyi ellátást. A gettók közegészségügyi követelményeit az alispán rendelete szabályozta. Előírta például kórház, járványkórház és szülőszoba létesítését, a védőoltások, tetűirtás, gyógyszer- és műszerellátás biztosítását.766 Mindezeket az üldözötteknek kellett önköltségen előteremteniük, de alapfeltételt jelentett a hatóságok jóindulata. Az élelmiszer, ivóvíz, egyéb létfontosságú cikkek (például tüzelő) beszerzése, a posta szállítása és szétosztása is a tanács hatáskörébe tartozott.767 768 769 A város vezetősége felé képviselték a közösség érdekeit, bármely hivatalos ügyben csak rajtuk keresztül lehetett eljárni. A visszaemlékezések arról tanúskodnak, hogy az irányítás, és így a felelősség túlnyomó része Schwartz Bélára hárult. Ebben valószínűleg a két ember eltérő egyénisége játszhatott közre. Strasser a népbíróság előtt kijelentette, hogy a feladatok elosztásakor ő a közellátási teendőket vállalta, míg az összes többi funkció társa kezében összpontosult.768 * Schwartz a per során így emlékezett vissza az eseményekre: „egy hónap alatt éjjel-nappal futkostam, tárgyaltam, kilincseltem sorstársaim érdekében. Még vízvezetéket is sikerült a gettóba bevezettetni - a saját anyagomból és a saját pénzemen -, ami a gettólakóknak megfizethetetlen könnyebbséget jelentett. ”lw A gettókba tömörítés és az ott tartózkodás költségei az utolsó fillérig a helyi zsidóságot terhelték, ez meghaladta a kisebb vidéki hitközségek anyagi erejét. Egy-két héten belül súlyos ellátási problémák keletkeztek. Ennek megoldása hatósági lépések híján szintén a közösségek vezetőire, vagyonosabb tagjaira várt.770 A lakónegyeden belül napirenden voltak az (olykor tettlegességig fajuló) 765 A kinevezés körülményeivel kapcsolatban lásd: Schwartz Béla vallomását saját perében és a népbírósághoz intézett beadványát. MNL JNSZML Nb. ir. 125/1946. 766 Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánjának gettórendelete, 1944. május 16. MNL JNSZML Kisújszállás pm. ir. 4566/1944. 767 Jász-Nagykun-Szolnok vármegye tiszai felső járása főszolgabírójának 2427/1945. sz. körrendeleté, 1944. május 17. I. pont. MNL JNSZML Nb. ir. 61/1947. 768 Schwartz Béla pere. MNL JNSZML Nb. ir. 125/1946. 769 Schwartz Béla pere. MNL JNSZML Nb. ir. 125/1946., MNL JNSZML Kisújszállás pm. ir. 4566/1944. 770 Túrkevei Hírlap, 1944. május 21. 3. p. 235