Csősz László: Konfliktusok és kölcsönhatások. Zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 12. (Szolnok, 2014)
IV. Népirtás 1944-ben
együtt aludtak, az öltözködés, tisztálkodás hevenyészett paravánok, takarók mögött volt csak lehetséges. A visszaemlékezések a családanyák többségének az extrém körülményekhez alkalmazkodó, önfeláldozó, helyenként kreatív stratégiáiról tanúskodnak.750 Ennek is köszönhető, hogy az akkor gyermek túlélők számára a gettó sokszor nem maradt meg traumatikus élményként.751 A radikálisan új helyzet a kiszolgáltatottság mellett több önállóságot, felnőtt feladatokat is jelenthetett. A tehénistálló padlásterében „berendezett”, alapvető higiénés feltételeket nélkülöző szandai gettóban élő kislány például úgy emlékezett vissza, hogy suszter apja cipőket javított a parasztoknak élelemért cserébe, a 14 év feletti nők kapálni jártak, közösen főztek, „szép csendesen meglettünk volna”.1'2 A szolnoki belvárosi gettóban egy házban ötvened magával élő Balázs Márta is hasonlóan nyilatkozott: „Akár hiszitek, akár nem, én a gettóban boldog voltam. Közösségnek éreztem a kényszerűen összezsúfolt embereket és találtam magamnak partnert, Lázár Jutka nevű 14 éves kislány személyében, akiben ugyanúgy buzgóit a segíteni vágyás, mint bennem. Folyton kerestünk magunknak elfoglaltságot, kisbabákra vigyáztunk, reggelenként mindenkinek megtisztítottuk a cipőjét, meg hasonló jócselekedeteket hajtottunk végre és ettől voltunk boldogok. Nem is nagyon értettük, hogy a felnőttek miért panaszkodnak annyit. ”753 Az „idealizált” kép nyilván annak is tulajdonítható, hogy a későbbi szenvedések fényében elhalványultak a gettóélet kényelmetlenségei. A férfiak számára a fő feladat a rendfenntartás és az ellátás megszervezése volt. A nagyobb gettókban mindenütt zsidó rendőrség alakult. A karszalaggal, bottal felszerelt tagok, többnyire fiatalok kapuőrzést, légoltalmi szolgálatot, az esetleges konfliktusok kezelését látták el. Az utóbbi esetek az eltérő társadalmi-kulturális hátterű, összezsúfolt tömegben a létbizonytalanság és a civilizációs lehetőségek hiánya miatt természetesen gyakorta előfordultak. Ezekről az esetekről az antiszemita sajtó különös kárörömmel számolt be, mert ebben az „összeférhetetlen”, „irigy” zsidókról szóló sztereotípiák igazolását látták. Kunmadarason például nem állítottak fel gettót, a zsidók egy részét (köztük hitközségi vezetők és más prominensek) a hatóságok Karcagra, a többieket Dévaványára vitték. A döntést a helyi sajtó kommentárja szerint az előzte meg, hogy a szegényebb zsidók azzal vádolták a USC SHOAH Emery K. visszaemlékezése és M. Á. visszaemlékezése, Kertész Gyűjtemény. 751 USC SHOAH Judit M. visszaemlékezése. L.L. visszaemlékezése. USHMMA Csató Collection. 753 Balázs, Márta, Memoirs. USHMMA RG 10.207. 2001.142. 35-36. p. 231
