Csősz László: Konfliktusok és kölcsönhatások. Zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 12. (Szolnok, 2014)

IV. Népirtás 1944-ben

végrehajtást. Nagyon beteg és fertőzött az a társadalom, vagy az a népréteg, még inkább az a vezetőférfi, aki szabotálja ezt a törvényt! ”576 A feljelentések nyomán a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei tisztségviselők ellen sorozatos fegyelmi eljárások indultak. A gettó létrehozásával kapcsolatban május végén vizsgálat folyt a hatból négy megyei polgármester ellen."’77 1944. július 5-étől dr. Kádár Levente államtitkár vezetésével három napos vizsgálat folyt, ekkor elsősorban Urbán főispán és Szarka Gyula törökszentmiklósi főszolgabíró ellenzéki kapcsolataira irányult a nyomozás. Kádár nyilatkozata szerint az ügyet a kormányzó személyes közbelépésével sikerült eltussolni, és emiatt neki személyes összetűzése volt kollégájával, Endre Lászlóval.578 A titkosrendőri jelentésekben Alexander alispánt, mint a „zsidómentő klikk főparancsnokát”, míg munkatársát, Madarász Imre másodfőjegyzőt annak „vezérkari főnökeként” említették.579 Voltak olyan vezetők is a vármegyei tisztikarban, akik a „középutat” választották. Ernyey Lajos, a jászsági alsó járás főszolgabírója például nem tanúsított túlzott szigort, de segítőkészséget sem, közben pedig igyekezett hasznot húzni az eseményekből. Például a zsidók lőfegyvereinek beszolgáltatásakor ismerőseinek és magának is jelentéktelen áron szerzett be vadászfegyvereket.580 Áts Ferenc esete (aki villámgyors karriert befutva, néhány hónap alatt másodfőjegyzőből lett ügyvezető alispán) nem volt egyedülálló a vármegyében. Az új kormány lelkes kiszolgálása gyors előmenetellel kecsegtetett. A színfalak mögötti „őrségváltás” történt Jászberényben is, ahol egy szabadságon lévő tisztviselő helyére, tehát jogszerűen be nem tölthető állásra helyezték át május 22-én Bálint Sándor ceglédi aljegyzőt. A passzivitásba vonuló Pénzes Sándor polgármester helyett kemény kézzel látott hozzá a feladatokhoz. Azonnal intézkedett a zárt gettó létrehozásáról és az új rendőrkapitánnyal együttműködve megalkotta, majd több ízben szigorította annak rendszabályait.581 * A felelősségtől menekülő polgármesterek, jegyzők és más hivatalnokok közül többen vonultak április-májusban tanulmányi szabadságra, 516 Ugar, 1944. május 15. 3. p. Szathmáry Imre polgármester pere. BFL Nb. ir. B. 21645/1949. Szarka Gyula főszolgabíró népügyészségi vizsgálati anyaga. MNL JNSZML Szolnoki Nü. ir 292/1947. 579 MNL OL K-148. 1200. cs. 485-488. p. 580 MNL JNSZML Jászsági alsó járás fősz. ir. 4219/1944. 581 BFL Nb. ir. 1509/1948. (dr. Pénzes Sándor polgármester pere), MNL JNSZML Nb. ir. 238/1945 (Bálint Sándor aljegyző pere), Jászberény pm. ir. 8802/1944. 193

Next

/
Thumbnails
Contents