Csősz László: Konfliktusok és kölcsönhatások. Zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 12. (Szolnok, 2014)
III. A kirekesztés évei (1918-1944)
Nagyapám halála után nagyanyám sűrűbben járt át hozzánk. Közvetlen autóbuszjárat közlekedett akkor már (nem olyan régóta) Szemiklós és Abádszalók között, nagyanyám felszállt majdnem a boltjuk előtt, a piactéren és leszállt majdnem a házunkkal átellenben, a községháza sarkánál. Jelentéktelen külsejű, nagyon szerény öltözékű kis öregasszony volt, alig különbözött a vele együtt utazó parasztasszonyoktól. Talán csak finomabb bőrből készült a cipője, puhább gyapjúból a kendője. Parányi volt a keze, a lába... Nagyanyám megjött a déli busszal, azután vagy ott aludt nálunk, vagy hazament még az estivel. Nem találta helyét nagyapám halála óta. „Nincs, aki veszekedjen vele” - mondta anyám egyszer fejcsóválva apámnak. Én sohasem hallottam a nagyszülőket veszekedni, igaz, nem valami gyakran voltam náluk odaát, s olyankor mindig csak nagyanyám szolgált ki a boltban. Nagyapám „üzleti úton” járt, hallottam mondani, nem tudtam, mit jelent, tudomásul vettem. Nekem szabad volt játszanom az üzlet sarkában az üres bálák kartonjaival, elbújnom a pult alatt, és mindig rengeteg különböző mintájú, cakkozott szövetmintát kaptam, azokat rendezgethettem egy külön asztalon, majd azokból végül - egy-egy kabátgombbal a tetejükön - tolltörlőt varrt nagyanyám délután a súlyos bársony függönyökkel elsötétített szobában. A rózsaszín leveles lámpa üvegrojtjai meg-megcsörrentek... És a boltajtón is olyan különös kis harang csilingelt... Nagyanyám megjött a déli busszal, s nem telt bele tíz perc, megjelent a helyi csendőrőrs parancsnoka apámnál az irodában. Szabályosan szalutálva kérte nagyanyám iratait. Ez a Sallai korábban nem viselkedett ilyen szertartásosan, még lóhátról is köszönt anyámnak, ha meglátta az utcán. Most feltűnően kimért volt.- És hol a magyar állampolgárság igazolása? - kérdezte. (Valahogy így-) Nagyanyám megdöbbent.- Kinek van mifelénk állampolgársági igazolványa? Eddig nem kérték!- Márpedig azt igazolni kell tudni - mondta a csendőr.- De hát minket itt mindenki ismer!- Az nem számít, kérem. Erről jut eszembe: ügyvéd úrnak van? Apám egy pillanatra mintha farkasszemet nézett volna a csendőrrel.- Csak nem képzeli, törzsőrmester úr, hogy a Magyar Ügyvédi Kamara tagja lehetnék, ha nem lennék magyar állampolgár? - felelte. Az őrsparancsnok szalutált, megrántotta tölténytáskás övét, katonás léptekkel távozott. Apám kikísérte, majd sápadtan visszajött. Leült íróasztala mögött a kerek karosszékbe. Vagy lerogyott inkább? Nagyanyám szólalt meg először.- Ki jelenthetett fel? - kérdezte. - Nem volt énnekem vitám senkivel. 160
