Bagi Gábor: Forradalom, szabadságharc és megtorlás a Jászkun kerületben - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 11. (Szolnok, 2009)

FORRÁSOK - A JÁSZKUNSÁG KÉT HADSEREG ÜTKÖZŐPONTJÁBAN

előadott, hogy miután a fel olvasott felszólítás, úgy az azzal meg küldött kormány rendeletekből, valamint az eddig ki maradt, de leg közelebb ismét megindított Közlöny hivatalos kormány lapból mind a napi eseményekről, mind a kormány által követtetni irányról elegendő tudomás szereztethetnénk, s annál fogva a küldöttség általi tudakozódás helyén kívülinek s feleslegesnek látzatnék, az egyébb okoknál fogva is mellőzetnek el, mindaz által a többségnek kívánatéhoz képest, melly a nép között elterjedt különféle álhírek s bal vélekedéseknek, mellyek leginkább a császári hadak fő parancsnokának Pest megye és a Jász Kun Kerületekre vonatkozó nyomtatásban megjelent és egy két Pesten megfordult egyén által hírül hozott rendeletéből látzanak származni - csak ezen móddal látja elejét vehetni, a küldöttség küldés határozatban ment, melynek tagjaiul Dobos András tanácsnok, a népből pedig ennek elegendően nyilvánúlt s ezen gyűlés alkalmával ki jelentett kívánatéhoz képpest Katona János választattak meg - utasításul adatván ezen küldöttségnek: 1- ör Katonai segély eszközlése a Bácskában dühöngő s ezen vidéket el is borítással és feldullással fenyegető ráczok ellen. 2- or A közelebb itt szállásolt 10-i számú huszár ezred tartalék százada részére kiszolgáltatott termékek piaczi ára kifizetésének sürgetése. BKML Kiskunfélegyháza, V. 141. A Protocollum 1. 94-95. p. (Közli: IVÁNYOSI- SZABÓ Tibor 1988. 400-401. p.) 144. Illéssy János első kormánybiztosi rendeletéi Kisújszállás, 1849. február 9. Párban ide ./. alatt csatolt nyílt rendeletből megértendik Önök, miképp a Honvédelmi Bizottmány határozatából a Jászkun Kerületekbe teljes hatalommal működő kormánybiztosnak neveztettem ki. Ezt önökkel azon nyílt kijelentéssel közlöm, miszerint valamint én részemről éjjelt, nappalt eggyé teszek, hogy a haza vészes perceiben reám ruházott bizalom által nyert teljés hatalmat a nyílt rendelet szellemében emyedetlenül a hon javára gyakoroljam, s ezzel polgári kötelességeim adóját tisztázzam, úgy önöktől is parancsaimnak feltétlen engedelmességet követelve honpolgári kötelességüknek dicsőült elődeik példájára teljesítését megvárom. Önök körében 33 évi hivatal viselésem alatt megtanultam Önöket aképp ismemi: miszerint a lefolyt nehéz századok alatt nem volt eset, mikor önök az áldozat nagyságától visszariadtak volna, s most, midőn egyenesen Magyarország fennállása, s nemzetisége - melynek ezen kívül nincs számára más hely - vétetett ostrom alá, s idegen zsoldosok által szentségtelenül űzetik ellenünk háború: most a hon nevében felhívom Önöket az önfennentartás minden eszközeit férfias karral megragadni, s nem késni, de minden feszített erővel arra 244

Next

/
Thumbnails
Contents