Bagi Gábor: Forradalom, szabadságharc és megtorlás a Jászkun kerületben - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 11. (Szolnok, 2009)

FORRÁSOK - A HONVÉDELMI HÁBORÚ KIBONTAKOZÁSA

A' súlyos fáradalmakban, mellyek a mondott ezred alakításával öszve kötve valának, a' legnehezebb osztály rész alezredes Ferenczi Albertnek az ezred eddigi parancsnokának és őrnagy Bobory Kálmánnak jutott. Ferenczy Albert volt, ki a' szabadság csillaga feltűntével elszántan lerántva a Hardegg vasasok278 vas igáját, kilépvén számítás és remény nélkül, az elsők között dobta el nyílt sisakkal a' fekete sárga kardövet, és az akkori nemzet őrségi hadi tanács igénybe vette a derék hazafi talentumát, kinevezvén őt előbb szabadkai nemzetőrségi őmagyá, majd alezredessé. Mi szemtanúi valánt a szorgalomnak és buzgóságnak, melynek hatáskörében éjjelét és nappalát áldozá, ismerjük benne a kötelesség érzetét, mi szolgálata telyesítésében akadályt nem ismer, ismerjük lelkületét, mi a haza szent ügye elszánt védésében tántaríthatlan, ismerjük a ragaszkodást és őszinte szeretetet, mivel hozzá mind katonai mind polgári környezői viseltetnek. A Lehel ezrednek ezredese máig sincsen. És mi a Lehel ezred ezredesének Ferenczi Albert alezredesnél méltóbb férfiút nem tudunk. Ajánljuk őt, és kérjük önt igen tisztelt elnök úr, hogy őt a Lehel ezred ezredesévé kineveztetni, 's nekünk ez által belső örömet, 's a' hadügynek fontos nyereményt, s az igaz érdemnek méltó jutalmat eszközölni méltóztassék. És hahogy ezen kérelmünk meghallgattatik, az ezred alakítása másik tényezőjét, Bubori Kálmánt pár hó alatti felruházása és a hadi lovak vásárlásában szinte hihetlen munkásságot 's ügyességet fejtett ki, 's egész léteiét az ügynek szentelé, - különben is fokonkénti előléptetés utján alezredessé kineveztetni kérjük. Költ Jberényben dec 17. 1848. JNSZML Jászkun Kerület, 1848-as Bizottmányi ír. 1972/1848. sz. Három oldalas fogalmazvány. 117. A Jászkun Kerület az önkéntes nemzetőrökkel kapcsolatos problémákról Jászberény, 1848. december 24. Jászkún Kerületek Központi Választmányától Hadügyministeri Újonczozási Osztály Igazgatójának Jászberény De[cem]b[e]r 24. 848. Azon 500 önkéntes nemzetőrök, kik a Jászkun Kerület által Kökényessi Szaniszló őrnagy parancsnoksága alatt a Jászkun Kerület részéről az Ó-Becsei táborban szolgálatot tettek: - parancsnoksága részéről legközelébb Hidassy Elek Burián Pál küldettek a mondott Kerületek Középponti Bizottmányához azon 278 Császári vértesezred, melyben korábban Ferenczy szolgált. 215

Next

/
Thumbnails
Contents