Bagi Gábor: Forradalom, szabadságharc és megtorlás a Jászkun kerületben - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 11. (Szolnok, 2009)
FORRÁSOK - A SZERBEK ÉS JELAČIC ELLEN
Hiszem, és ha ily erős hitem nem volna, megtagadnám, hogy magyar vagyok, hogy valamint az öszves Magyar Nemzet világra szóló bizonyítványát fogja adni győzhetetlen fegyverének, s tipró hatalmának emlékéül eltörülhetetlen véres betűkkel írandja fel a történet örök lapjaira - „Ne bántsd a Magyart” úgy mi jászkunok, kiknek a szép magyar föld egyik legszebb falatja e vérünkkel és vitézségünkkel szerzett föld jutott birtokul; meg fogjuk mutatni azt: hogy honért dobogó szívünk utolsó csepp vérét is a hazáért feláldozni készen, mint egy férfi állunk, érc karokkal verni vissza a szabad magyar föld ellenségeit. Föl tehát fegyverre vitéz jászkun nép! Isten és az igazság győzhetlen pajzsa fedez bennünket. Jászberény, szept. 23-án, 1848. Szentkirályi Móric főkapitány A levél melléklete, Szentkirályi rendelete: Az általános felkelésnek célja leginkább csak az lehetvén, hogy az ellenség élelemmeli ellátását nehezítse, és ezáltal úgy egyéb, netalán a hely körülményeihez alkalmazott módokkal előrenyomulását akadályozza: e célra legsikeresebben lovasság alkalmazható, mert egy helyről a másikra gyorsan haladhat, de különösen a fennforgó esetben azért is, mert Jellachichnak vagy éppen semmi, vagy igen kevés lovassága van. Felhívom tehát a közönségeket, hogy minél több lovasokat igyekezzenek felállítani, és amennyire lehet, felfegyverezni. Akiknek fegyverre lész szükségük, azoknak számára a kincstár részéről szerezni fogok. A felkelő gyalogság helyben marad, és további rendeletig akként áll készen, hogy bár nem egészen is, legalább csapatonként lehető leggyorsabban a határ azon részére vonulhasson, mely részén jelenléte leghasznosabb lész. A lovasság ellenben éppen azért, mivel fő feladata abban áll, hogy az ellenség mozgásait kíséije, és az illető vidékekre gyors hírt vigyen: öszve fog vonatni mind a három kerületből Lacházára. Előlegesen mindazonáltal a Jász kerületi lovasság J.Berénybe, - a nagykun Túrkevibe gyülend öszve, és ezen helyekről induland Lacházára, hol a kiskun lovassággal Szabó László őrnagy vezérlete alatt találkozni fog. A határidőt illetőleg, mely napon gyűljenek öszve J.Berényben és Túrkeviben; következőleg intézkedjenek az elöljárók: Jászberényben a jász lovasság gyűljön öszve szept. 28-án estve, szept. 29-én indulandó. A nagykun lovasság egybegyűlésének határnapját nádori alkapitány Kálmán Sándor úr fogja a közönségeknek tudtul adni. A kiskun lovasok egybegyűlése iránt Szabó László őrnagy úr kerületi kapitány Balajthy Vendel úrral fog egyetértőleg intézkedni. 168