Bagi Gábor: Forradalom, szabadságharc és megtorlás a Jászkun kerületben - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 11. (Szolnok, 2009)

FORRÁSOK - A SZERBEK ÉS JELAČIC ELLEN

51. A kisújszállási polgárok adományai a haza javára Kiskunfélegyháza, 1848. július 19. E folyó évi jegyzőkönyv 458-dik száma alatt meg lévén bízva a helybeli polgárok által a haza közszükségeire tett adakozásokból begyűlt pénznek, s több, az említett szám alatt látható arany és ezüst neműeknek átvételével, s azoknak, valamint szintén a város arany és ezüst letett pénzeinek a kerületek által evégre kirendelt egyén kezébeni szolgáltatással, oly utasítás mellett, hogy mind a pénzről, mint más arany és ezüst neműekről kellő nyugtatványt eszközöljek; ezeknek folytán tisztelettel jelentem, hogy a polgárság által ajándékul adva 1176- Ezerszázhetvenhat V.forint 49 Kr, egy arany gyűrűt, és két arany fülbevalót, úgyszintén a város által kamat nélkül három évre kölcsönadott 1056 - ezerötvenhat V. forintot tevő arany és ezüst pénzeket is az evégre megbízott T:cz: Eördög János úrnak az idezárt négy rendbeli nyugtatványok mellett átadtam, ki is a város hat leveles tallérjai közül négyet leveleseknek el nem fogadván, emiatt a város által adott pénzek 1055 V.forintokra számíttattak; egyéb arany és ezüst nemüket pedig, mivel azokat a tulajdonosok pénzzé veretni- mint kölcsön adottat - nem engedték, el nem fogadott; ezek mellett jelentem, hogy az adakozásból begyűlt 75 véka búza és 61 véka árpa árát 229 - kétszázhuszonkilenc V.forint 45 X-okkal a városgazda Kis Gy. András őkegyelme azóta ismét kezemhez adta, mely alázatos jelentésem mellett vagyok Kisújszálláson Júli. 19-n 1848. A tisztelt Tanácsnak kész szolgája Pásztohai István m.k. főbíró JNSZML Kisújszállás, Tanácsi és Közgyűlési Jegyzőkönyvi Mellékletek 570/1848. sz. Egyoldalas eredeti irat. 52. Kiskunhalas képviselőtestülete szabályozza a nemzetőrök hadba szállását Kiskunhalas, 1848. július 23. Tapasztaltatván, hogy a most táborozó 167 nemzetőrök közé sok szegény sorsú és gyenge alkotású polgárok soroztattak bé, melly miatt sok panaszok keletkeztek: ennélfogva jónak látta a képviselő testület maga kebeléből nevezni ki a polgárságot, mind személy szerint, mind vagyoni állásukról közelebbről esmerőket; s így kineveztettek a következő képviselők: Pótér Lajos, if. Egyed János, Bangó Péter, id. Szentpéteri Imre, Zseni Imre, Kis István, Vas András, Baky Károly, Tallér Mihál, Balázs István, Szentpétery Gergely, Vájná Mihál, Jakab János, Búza László, Bábud Sándor, id. Musa Sándor, id. Berki István, Végh István, Gál Jósef, Kis Sándor, Bikády Sándor, Józsa Gábor, Szalai K. 147

Next

/
Thumbnails
Contents