Bagi Gábor: Forradalom, szabadságharc és megtorlás a Jászkun kerületben - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 11. (Szolnok, 2009)

FORRÁSOK - A MÁRCIUSI FORRADALOM ÉS HATÁSA

felállításán dolgoztak, melly választmányi dolgozatok közül a Pákát és Mérgest illető egy küldöttségnek, mellyhez a Nagy Kunság részéről is két egyén soroztatott, azonnal át adatott oly utasítással, hogy annak értelmében munkálkodván, az ott található minden féle javakat rögtön íiják össze, s ha idegen jószágok találtatnának, Félegyházán tegyék zár alá, egyéb eránt pedig az Elnöknek tudósítást tégyenek. A’ másik választmány munkálata másnap vétetett fel közgyűlésben, ’s annak folytán a Nemzeti örsereg felállítás iránt minden községben választmány rendeltetett olly módon, hogy a’ jelen volt képviselők Elnöki felhívásra neveztek községök kebléből e tekéntetben alkalmas egyéneket, kiknek nevei fel is olvastattak, a’ melly községek pedig, mint a Nagy kunok általában, gyűlésben e kinevezést meg tenni jogosítva magukat nem érzik, csak utasíttattak, hogy haza menvén rögtön megtegyék e kinevezéseket, ’s Alkapitány urnák küldjék meg. Ez kötelességünkül maradt nékünk is, annál fogva szükséges a kellő intézkedést haladék nélkül meg tennünk, s Közbizalmat bíró férfiakat nevezni ki, kik, miután a’ Nemzeti őrsereg öszveírása már itt tanátsilag meg történt, a’ törvény szentesítése, s kihirdetéséig önként ajánlkozandó nemzet őrökkel a’ békét, s rendet fenn tartsák, s az népet felvilágosítani igyekezzenek, eljárásaikban a tanátssal kezet fogván, továbbá ez úttal ugyancsak a fegyvertárban lévő fegyverek kerületenként redemptio irányában240 kiosztatni rendeltettek. Kimondatott még végre azon elv is, hogy kik politikai hitvallásuk s véleményökért ítéltettek el, vagy fogattak közkereset alá, ólvastatik fel, s büntetleneknek nyilváníttassanak. Voltak volna még, mint a’ petitiókból ki vettem, sok tenni való: de azok a rendezésig, s nevezetesen a tisztválasztás, s új közgyűlés alakulásáig elhalasztatni szükségeltettek, miután aztán a Közgyűlés örvendve a kivívott győzelem felett eloszlott. Költ Kisujjszálláson Ápril 8-kán 1848 Kerek Károly tanátsnok Nagy János not jegyző JNSZML Kisújszállás, Tanácsi és Közgyűlési Jegyzőkönyvi Mellékletek 331/1848. sz. Négy oldalas, eredeti irat. 15. Világos utáni visszaemlékezés a kunszentmártoni események kezdeteire Kunszentmárton, 1849. október Kezdődvén azon szövetséges Jász Berényi gyűlésen mely - még a’ békés időben el választott kerületi követek vissza hívása végett volt tzélozva, ezen gyűlésre Tóth István a’ néppel küldöttséget neveztetett, pedig még akkor a’ nép tömeg 240 Azaz arányában 100

Next

/
Thumbnails
Contents