Soós László: Soós László doni naplója és levelezése 1942-1943 - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 10. (Szolnok, 2007)
NAPLÓBEJEGYZÉSEK – LEVELEZÉS
nem aludtam egy szemet sem, mert minden órakor váltottam az őröket a rossz idő miatt, így telt el az éjszaka. Nagyon sokat gondolok haza. Talán két hét múlva én is odahaza leszek, el sem tudom képzelni a viszontlátás örömét, biztos nem tudok szóhoz sem jutni, ha meglátom az enyémeket, Ilikémet, mindenkit. Már előre örül a szívem, pedig még messze van, még ezer veszélynek vagyok kitéve. Igen tisztelt Soósné asszony! Férje megkért, hogy értesítsem, 10 napig ne küldjön semmi levelet, mert tanfolyamon vannak. Tisztelettel egy hazafias bajtárs, Varga Károly. 1942. XI. 19. csütörtök Az éjjel ébren álmodozva telt el rajtam. Öt órakor hozták a kávét, elég keserű, arra nincs panasz, megittam egy kis kenyérrel, azzal is spórolni kell, mert elég kevés. Utána rendet csináltak az emberek, megírtam a reggeli jelentést, és most írok magamnak, meg Barbacsra, hogy megyek haza, egy vigasztaló levelet, hogy megyek szabadságra. Haza nem írom meg, meg akarom lepni a családot. Én is meglepődtem, mert itt mindjárt kaptam egy csomagot, hazulról jött cukor és Diana. Mindjárt ettem cukrot kenyérrel, a többi majd jó lesz kávéba reggelire. Lassan telik az idő, várjuk a váltást, megjött időben és mentünk haza. Ebéd borsóleves, csak elég kevés. Utána átmentem Baliához (András) és Medvegyhez (András, tiszakürti lakos) meglátogattam őket, jól elbeszélgettünk. Hazajöttem, a vacsora zableves, utána lefeküdtem, aludtam nagyot. Kustor József, Barbacs, Csornai út. Kedves Szüleim! Tudatom, hogy jól vagyok, nincs semmi bajom, melyet maguknak is szívből kívánok. Kedves Anyósom a csomagot megkaptam, nagyon szépen köszönöm. Tudatom, hogy a jövő héten megyek kétheti szabadságra, ha a jó Isten megsegít, meglepetésszerűen. Itt most esik a hó, egész télies az idő...121 Drága édes Lacikám! Kívánom, hogy soraim a legjobb egészségben találjon. Drága életem, mi megvolnánk, csak Te gyere haza. Életem, már úgy félek, mert ebben a hónapban még nem kaptam tőled semmit, sem lapot, sem levelet. Édes 121 A lapot nem küldte el. 127