Cseh Géza: Válogatás az 1956-os forradalom levéltári dokumentumaiból - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 8. (Szolnok, 2006)

János beszédét november 4-én többször megismételték és lejátszottak egy nyilatkozatot is a kormány megalakulásáról, amelyet november 3-án 20 órakor Ungváron olvastattak szalagra Sándor László kárpátaljai magyar rádiós újságíróval. 149 A Kádár-proklamációt a külföldi megfigyelő állomások is vették, noha a Szolnoki Damjanich Rádió 0,4 kW-os térerősségű adását csupán a városban és közvetlen környékén lehetett fogni. A szolnoki rádió munkatársai rádiókészüléken maguk is hallgatták a nyilatkozatot, amely „fedinges," a távoli adásokra jellemző hangerő ingadozások által zavart volt. A szolnoki rádiósok szerint Ungvárról, esetleg Csehszlovákiából, vagy mozgó katonai adók által közvetítették. 150 Szolnokon a helyi, kis teljesítményű adó mellett egy 135 kW-os térerősségű adó is működött, amely a Petőfi rádió műsorát továbbította. Ezt az adót 1956 januárjában alkalmassá tették arra, hogy a Kossuth rádió frekvenciáján is sugározzon. A hivatalos indoklás szerint a nyári időszakban gyakori viharkárok miatt volt erre szükség, ugyanis a lakihegyi torony adása villámcsapás következtében gyakran szünetelt. 151 A szolnoki rádióadó és az alig egy éve épült, korszerű stúdió valószínűleg meghatározó lehetett a szovjet hadműveleti központ és a Kádár-kormány Szolnokra településében, mivel a moszkvai vezetés számolt a lakihegyi adó időleges kiesésével. A város határában lévő rádióállomást november 4-én hajnalban, 4 óra 30 perckor szovjet katonák szállták meg, innen a sugárzás a Kossuth adó hullámhosszán csak este 22 óra 5 perckor indult meg. 152 Délután azonban 17 órától kezdve a Kádár-beszédet a kisadó stúdiójából félóránként lejátszották, amelyet ekkor csak vezetékes hálózaton lehetett fogni a városban, mivel november 4-én a 0,4 kW-os helyi adó sem működött. A bemondónővel, akit géppisztolyos szovjet katonák vigyáztak, Kossuth rádió, Budapest szöveggel konferáltatták be az adást. Ő azonban izgalmában egyszer nyelvbotlást követett el, és tévedésből „Kossuth rádió, Szolnok"-ot mondott be. 153 Mivel a 0,4 kW-os kisadó november 8-ig nem üzemelt, a felhívás Szolnokról november 4-én 22 óra 5 percnél előbb, amikor a nagyadóval megindult a sugárzás, nem kerülhetett az éterbe. Délután a vezetékes hálózaton zenét sugároztak. Dr. Fazekas Zoltán, a szolnoki egyetemi kar dékáni hivatalának vezetője szerint töbek között a Szöktetés a szerájból című opera Nagyalföld, 1992. október 22. 6. p. Nagyalföld, 1992. október 22. 6. p.; SZML, 61. f. 1. fcs. 1956. 5. ő. e. SZML, XXVI. 701. b. Szolnoki Rádióállomás iratai, 80/1956. Vasárnap, 1992. október 22. 6. p.; SZML, XXVI. 701. b. 160/1957. Nagyalföld, 1992. október 22. 5-6 p. 55

Next

/
Thumbnails
Contents