Cseh Géza: Válogatás az 1956-os forradalom levéltári dokumentumaiból - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 8. (Szolnok, 2006)

A munkástanács elnökének a jelenlévő dolgozók egyhangúlag Zöldesi Mihályt választották. ­Csorba Károly a tanács nevében lemondását beadja, melyet a munkástanács és a jelenlévők elfogadnak, ezután Csorba Károly a helyiséget elhagyja. ­Zöldesi Mihály a megválasztott munkástanács nevében megköszöni a lakosság bizalmát és ígéretet tesz, hogy tőlük telhetően mindent el fognak követni, hogy a bizalomnak megfeleljenek, továbbá felkéri Tiszaderzs dolgozóit, hogy minden zavargástól tartózkodjanak. ­Közben megérkeztek a Karcag és Kunmadaras honvéd helyőrség kiküldöttjei. ­Szól az egybegyűltekhez és tudatja, hogy a honvédség a népoldalára állott és segítséget jöttek adni a választásokhoz, majd felolvassa Karcag város népének 19 pontba foglalt követelését. ­A küldött hadnagy bajtárs szintén hangsúlyozza a rend és a fegyelem fontosságát, majd a fegyverek beszolgáltatására hívja fel a munkástanács figyelmét és óvja a lakosságot a visszavonuló szovjetcsapatokkal való összetűzéstől. ­A munkástanács javaslatot tesz a vadászfegyverek és a Szabadságharcos Szövetség által kiadott fegyverek összeszedésére, melyet a munkástanács és a nagygyűlés egyhangúlag elfogad. ­A járási munkástanácsba ifj. Szántai Józsefet és Józsa Dánielt jelölte a nagygyűlés. ­Néczin Elemér postamester felhívja a lakosságot a budapesti károsultak megsegítésére részéről 200 Ft-tal járul hozzá. ­A kiküldött hadnagy bajtárs felvilágosítást ad a gyűjtött élelmiszerek elszállításának módjára. ­Befejezésül a nagygyűlés résztvevői követelik a kultúrház átadását kulturális célra, valamint az orosz oktatás megszüntetését. ­A szózat eléneklése után Zöldesi Mihály a munkástanács elnöke az ülést bezárta­K. m. f. Fecske László s. k. Zöldesi Mihály s. k. jegyzőkönyvvezető munkástanács elnöke P.H. 123

Next

/
Thumbnails
Contents