Cseh Géza: Válogatás az 1956-os forradalom levéltári dokumentumaiból - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 8. (Szolnok, 2006)
fegyvert, mert az elmúlt éjszakai polgárőrségnek, akik nem voltak szervezetten megszervezve, olyanok kezében is volt fegyver, akik nemkívánatos elemek. Varga Lajos: Lehet polgárőrséget úgy is megszervezni, hogy azoknak fegyvert nem adunk. Feltétlenül szükséges, hogy a polgárőrséget megszervezzük és a polgárőrségbe csak megbízható egyéneket és lehetőleg felnőtteket vegyünk be. Másik égető és fontos probléma még az, hogy a harcoló Budapest népének élelmet szállítsunk. Azonnal meg kell szervezni a gyűjtést, hogy mielőbb egy teherautó élelmiszert tudjunk Budapestre szállítani. Tálas József: A gimnáziumban az őrséget már megszervezték a gimnáziumi tanulókból, valamint a tanárokból. Ezek a gimnázium környékén egészen Mekler boltjáig, valamint az italboltig cirkálnak és őrködnek. Deli István: A fegyverek kiadása a polgárőrségnek nagyon veszélyes. Javasolja inkább azt, hogy a polgárőrséget körzetenként szervezzük meg és a körzetvezetőknek adjunk csak ki fegyvert. Bucsi Zsigmond: A polgárőrség megszervezése feltétlenül szükséges, ha azt akarjuk, hogy a fejünket nyugodtan hajtsuk le. Fel kell venni a kapcsolatot a rendőrséggel és azzal karöltve legyen polgárőrség. Úgy gondolja, hogy a polgárőrök együtt járjanak a rendőrökkel, és a polgárőröknél legyen fegyver. Szabó Péter: Egyet ért az összes felszólalóval és feltétlenül fontos a polgárőrség megszervezése. Javasolja, hogy a polgárőrség parancsnoka a forradalmi tanács egyik tagja legyen. Javaslatot tesz ifj. Gajdos János személyére. Javasolja továbbá azt, hogy a község rendőrőrs parancsnokát hívjuk meg ülésünkre és kérjünk tájékoztatást arról, hogy községünkben kinél van lőfegyver. Javasolja továbbá, hogy a vadászfegyvereket ideiglenesen szedjük be, nehogy a nemkívánatos elemek azokat felhasználják. Dr. Varga Lajos: Tudomásom szerint a rendőrségnek van egy nyilvántartása, melyen fel van tüntetve az, hogy kiknek van kiadva a községben lőfegyver. Javasolja, hogy ezen nyilvántartást kérjük el, melynek alapján a fegyvereket be tudjuk szedni, illetve azokat ellenőrizni tudjuk. Időközben megérkezett Farkas István, a község rendőrőrs parancsnoka a feltett, illetve hozzá intézett kérdésekre előadja, hogy a rendőrségen van egy nyilvántartás a kiadott lőfegyverekről. A nyilvántartásban szereplőkön kívül nincs tudomása más fegyverekről, de feltételezi azt, hogy a pártfunkcionáriusoknak van fegyverük, így Kovács Istvánnak, valamint Kőművesnek. Elmondja, hogy tegnap, vagyis péntek este a tömeg a rendőrőrsre is berontott fegyverekért. A tömeg fegyvert nem kapott, illetve ő azokat nem 103