Szikszai Mihály: Jász-Nagykun-Szolnok Megye közlekedéstörténete - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 7. (Szolnok, 2005)
kisvasút létesítése és felszerelése az üzembe helyezésig államsegély terhére történt. A kisvasútépítés felkeltette Gerő Ernő közlekedési miniszter érdeklődését is, aki 1947. november 26-án adott engedélyt „Kisújszállás megyei város nagycsorbai gazdasági vasútjának építésére". A földmunkálatok elkészülte után a 15 km hosszú vágányépítést Gimes Sándor budapesti vállalkozó végezte 197.200 Ft-ért. 1948. április 29-én megalakították a Kisújszállási Korlátolt Közforgalmú Vasút Igazgatóságát. Tagjai a pártok (MKP, SZDP, FKgP, NPP) és a szakszervezeti bizottság egy-egy képviselője, valamint hivatalból a polgármester, a jegyző, a városi főmérnök volt. 64 A kisvasút - vagy közismert nevén „parasztvasút" - ünnepélyes megnyitására 1948. május 9-én került sor. A tudósítások szerint az ünnepségen 60 ezer ember gyűlt össze, s a korszak vezető személyei közül itt volt Nagy Imre, Gerő Ernő, Dobi István, Rónai Sándor és Darvas József. 65 A kisvasút 1948. május 15-én kezdte meg működését. Kezelőszemélyzetét ekkor 5 fő alkotta: 1 üzemvezető, 2 motorvezető, 1 vonatkísérő és 1 fékező. Az utasokat 3 nyitott személykocsi szállította, ezeket a téli üzem idején lefedték. 66 A Kisújszállási Gazdasági Vasutat 1949-ben államosították, így került a Szolnok Megyei Gazdasági vasutak Nemzeti Vállalatához. A „parasztvasút" átadása csak első lépése volt a vonalhálózat kialakításának. A fejlesztési munkákat már a következő évben elkezdték. A vasút csorbái végállomásán a közigazgatási bejárást még 1950. december l-jén elvégezték. A nyomvonal a Kisújszállás-Csorba vonal végpontjáról indult, majd a Csorbái Állami Gazdaság területén haladva, 700 m után érte el a volt Kiss Endretanyát. 67 A Kisújszállás-Túrkeve közötti összeköttetés a Csorba-Túrkeve vonalrész kiépítésével vált teljessé. A nyomvonal kijelölését itt 1951. július 13-ig elvégezték. A kiegészítő vonal a Kisújszállás-Csorba közti 760 mm nyomtávú gazdasági vasút folytatását jelentette Túrkeve MÁV-állomásáig, 11 km hosszúságban. Az új szárnyvonal a Csorbái Állami Gazdaság központi vonalából ágazott ki keletnek, míg végállomása a Túrkeve MÁV-állomásnál volt. Itt az átrakodás biztosítására a normál nyomtávú vágányok mellé 3 pár keskeny vágányt is terveztek. Az új nyomvonal építését 1952. március 5-én kezdte meg a 3 Budapesti Vasútépítő Vállalat. Az építési munkák során 54 ezer m földet SZML Kisújszállás város ir. (Továbbiakban: Kisújszállás) 15/1948. Tiszavidék, 1948. máj. 15. 22. szám. SZML Kisújszállás ir. 15/1948. SZML Szolnok MT V.B. É.K.V. Oszt. Számrendszeres ir. 78-17/1950-51. 39