Szikszai Mihály: Jász-Nagykun-Szolnok Megye közlekedéstörténete - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 7. (Szolnok, 2005)

Jászapáti-Vámosgyörk 1909. július 31. A II. világháború után épült vonal Kunszentmárton-Lakitelek 1952.május 18 Keskeny-nyomtávolságú, közforgalmú vasutak Szolnokon a helyi közlekedést kezdetben kötöttpályás járművek alkalmazásával kívánták megoldani. 1892-től lóvasút majd villamosvasút építésével kapcsolatban folyamatosan születtek tervek. A vágányokat a vasútállomástól az Alcsi-megállóig tervezték elvezetni. 54 A vasútállomástól a városon át, az Alcsi vasúti megállóig tervezett kisvasút hatására több vállalkozóban felmerült az ötlet, hogy így össze lehetne kapcsolni a Szolnoktól északra fekvő Tisza-menti településeket a szolnoki vasútállomással. 1898-ban a Grünhut József és Fia Cég például az Alcsi vasúti állomástól Nagykörű - Kőtelek - Tiszasülyön át Jászladányig egy keskeny­nyomtávú kisvasút építésére kért engedélyt. Ez a terv is osztozott azonban a szolnoki lóvasút sorsában. 55 1896-ban a millennium évében a Tisza jobb partján, Lakitelektől a tiszaugi révig megépült a normál nyomtávú vasútvonal. A vonal továbbépítését a Tiszazugban azonban meggátolta a híd hiánya. Ettől az időtől kezdve folyamatosan napirenden volt a vasút ügye, 1913-ban a kereskedelmi miniszter engedélyezte is a vonal építését, az I. világháború azonban megakadályozta a megvalósítást. 1929-re megépült ugyan a tiszaugi közúti híd, a kunszentmárton-tiszaugi vasút azonban csak 1952-re készült el. A tiszazugi vasút ügyét a távolabb fekvő községek Tiszakürt, Tiszainoka, Nagyrév és Cibakháza nem támogatták. E települések észak-déli irányban kívántak vasutat építeni, amely Kunszentmártont elkerülve a Tisza folyóval párhuzamosan Tiszaföldvártól Csongrádig vezetett volna. A tervbe vett vonal kisebb falvakat érintett, ezért célszerűnek tűnt az olcsóbb keskenynyomtávú pálya építése. A tervezett kisvasút végállomásánál, Csongrádnál 1906-ban híd épült a Tiszán, amelyen keresztül Kecskemét irányába szállíthatták tovább a Tiszazug mezőgazdasági termékeit. A keskenyvágányú vonal másik végállomása Tiszaföldvár, ami a Pusztatenyő­Kunszentmárton normálnyomtávú vasútvonal révén Szolnok és Budapest CSEH Géza: Régi tervek a szolnoki lóvasút és villamos létesítéséről (Továbbiakban: CSEH G.1982.) In: Múzeumi Levelek. 39-40. sz. Szolnok, 1982. 37. p.; - SZML Jász-Nagykun­Szolnok vármegye Közigazgatási Bizottság ir. (Továbbiakban: Közig. Biz. ir.) I. 38/1897. SZML Alispáni ir. VIII. 208/1898. 33

Next

/
Thumbnails
Contents