Szikszai Mihály: Jász-Nagykun-Szolnok Megye közlekedéstörténete - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 7. (Szolnok, 2005)

fordulót/ kell fenntartani, úgy azonban, hogy mind Kőtelek, mind Nagykörű község a járatba bekapcsoltassék. A két község közötti közlekedésre száraz időben a földút, esős vagy olvadásos időben a műút szolgál. 9./ A menetrendet, amely a járási főszolgabíró, illetőleg városi tanács által láttamozandó, a végállomásokon ki kell függeszteni és azt pontosan be kell tartani. Amennyiben a menetrend valamely elháríthatatlan akadály miatt betartható nem volna, ezt a körülményt a közönségnek kellő időben, megfelelő módon tudomására kell hozni. 10./ A viteldíj a különböző viszonylatokra személyenkénti és kilométerenkénti 12 filléres alapon állapítandó meg. Tíz éven alóli gyermekek a fenti alapon kiadandó dijaknak a felét fizetik. A kocsi belsejében el nem helyezhető podgyászért darabonként legfeljebb a megfelelő személyviteldij 20 /húsz/ százaléka számítható fel. 11./ A díjszabást, mely a járási főszolgabíróval illetőleg városi tanáccsal szintén láttamozandó, a végállomásokon és a kocsi belsejében feltűnő helyen ki kell függeszteni és az abban megállapított összegeknél nagyobb összegeket felszámítani nem szabad. 12./ Engedélyes köteles minden menetre a jegy árát feltüntető menetjegyet, illetőleg podgyászbárcát kiadni, de az egyszeri menetre szóló jegyeken kívül menettérti füzet, valamint bérletjegyeket is kiadhat. Díjmérséklést adni senkinek sem köteles. 13./ Engedélyes köteles a személy és podgyászszállításból eredő bevételeiről pontos feljegyzéseket vezetni. 14./ Gépkocsivezető gyanánt csak 22 életévét betöltött oly férfi alkalmazható, aki a vezetői igazolvány megszerzése után legalább 2 évig gépkocsivezetéssel foglalkozott és azt megfelelően igazolja, továbbá józanság és megbízhatóság tekintetében kifogás alá nem esik. 15./ A jegyek kiszolgáltatására, amennyiben az menetközben is történik, külön személyt kell alkalmazni. 16./ Az iparüzemben csak munkakönyvvel ellátott személyzetet / kocsivezető, kalauz/ szabad alkalmazni és az iparhatóságnak az alkalmazásba vételt és az elbocsátást a munkakönyv bemutatásával szabályszerűen be kell jelenteni. 17./ A gépkocsin olyan egyéneket, akik ragályos, vagy undorító betegségben szenvednek, vagy akik általában a többi utasok egészségét, vagy testi épségét veszélyeztetik, szállítani nem szabad, ittas egyének a kiszállításból kizárandók. Élő állatokkal, robbanó vagy tűzveszélyes anyagokat tartalmazó csomagokkal a felszállást megengedni nem szabad. 18./ Engedélyes köteles az üzemben beálló fontosabb változásokat bejelenteni, úgyszintén az üzemi adatokat kívánságomra beszolgáltatni. 19./ Engedélyes köteles a gépkocsira megállapítandó községi közmunkán, illetőleg annak váltságán felül úthasználati dij cimén évente a községi közmunka értéke kétszeresének megfelelő összeget negyedévi utólagos részletekben Jász­221

Next

/
Thumbnails
Contents