Szikszai Mihály: Jász-Nagykun-Szolnok Megye közlekedéstörténete - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 7. (Szolnok, 2005)
most már ott gyorsvonat is közlekedhet. De pl. Kisújszállástól keletre eső területen a felszabadulás előtt 2 sínpár volt, amiből egy párat a németek felszedtek, ezt ez ideig nem pótolták. Vagy pl. nagyon sokszor szóvá tettük Kossá elvtársnak és másoknak is a szolnoki állomás műszaki berendezésének állapotát. Elmondottuk, hogy feltétlen szükséges lenne nemcsak megvizsgálni, de folyamatosan felújítani és korszerűsíteni az itteni műszaki berendezést, mert a vasútállomás átmenő forgalma jelentősen megnövekedett és csak nagy nehézségek árán tudja ezt a megnövekedett forgalmat műszaki berendezésével kiszolgálni. Ezekre a jelzésekre nem kaptunk választ, vagy esetenként tréfás módon ütötték azt el. Tudtunkkal most meg fog indulni a szolnoki vasútállomás műszaki felújítása, azonban gondolkodni kellene azon, nem-e gyorsabb tempóban kellene azt megvalósítani. Jelentjük pl. hogy Szajol vasútállomáson jelentős felújítást végeztek az utóbbi időben. Azonban az elvégzett munka nagyon komoly műszaki kifogásolás tárgyát képezi. Jelentést is küldtünk a MÁV Vezérigazgatóságának, amire az volt a jelzés, hogy tudják, intézkedni fognak a kijavítására. [...] Kedves Szurdi Elvtárs! Ezeket tudjuk jelenteni a vasúti balesettel összefüggésben. Hangsúlyozzuk, hogy mi nem az előidéző dolgokra akartunk itt kitérni, hanem elsősorban azoknak a tapasztalatoknak, figyelmeztető jelenségeknek az összegezésére törekedtünk, amelyeknek most birtokába jutottunk. Elvtársi üdvözlettel: Csáki István /Csáki István/ SZML MSZMP Archívuma. l.Fond 1 .Fondcsoport. 10. őrzési egység.Titkársági levelezés 1963. Nyolcoldalas, géppel írt levél. A vasút megépülése óta „veszélyes üzemnek" számít. Vasúti balesetek sokasága jelzi szerte a világon, a vaspályát előnyeivel és hátrányaival együtt kell elfogadni a modern közlekedésnek. A balesetek bekövetkeztében emberi mulasztások is közrejátszanak. Sajnos a balesetek megyénk vasútvonalait sem kerülték el. Az itt közölt forrásrészlet az egyik legsúlyosabb vasúti balesetről az 1963. december 24-én Szolnok Abony között a paládicspusztai részen bekövetkezett és több ember halálát okozó vasúti balesetről ad képet. A balesetről jelentést készítő első titkár egyúttal felvetette a szolnoki állomás tarthatatlan állapotát is, ezután került sor ugyanis apályaudvar bővítésére. 166