Papp Izabella: Görög kereskedők a Jászkunságban - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 6. (Szolnok, 2004)

zsidó kereskedők, a legélesebb küzdelem pedig a Jászságban kísérhető nyomon, ahol igen sikeresen valósult meg a görögök gazdasági és közéleti szerepvállalása. A jászkunsági görögök első közös fellépése a versenytársak ellen A Jászkunságban, a szétszórt településeken élő, viszonylag csekély számú görög kereskedőnek ritkán nyílt alkalma közös fellépésre, s bizonyára nem is érezte szükségét ennek. Rendkívüli fontossága lehetett tehát azoknak az ügyeknek, amikor mégis úgy vélték a Kerületben élő görögök, hogy közös összefogásukra van szükség. Első alkalommal 1732-ben került sor erre, amikor a korlátozó rendelkezések hatására azt kérték, hogy a Jászkunság területén továbbra is szabadon kereskedhessenek. A század végén pedig a gazdasági versenytársak, a zsidók megjelenése késztette újra összefogásra a jászkunsági görögöket, akik 1782-ben a Jászkun Kerület vezetéséhez írott levelükben először foglalták össze a zsidókkal kapcsolatos számos sérelmüket. 115 Ezek a panaszok, érvek és indoklások a későbbiek során több mint fél évszázadon át lényegében hasonló megfogalmazásban, olykor újabb sérelmekkel kiegészítve tértek vissza a különböző fórumokhoz benyújtott tiltakozásokban. A görögök legfőképpen azt sérelmezték, hogy a vándorló zsidó kereskedők a vásári napokon kívül is, lényegében egész éven át árusítanak a Jászkun Kerület településein, anélkül, hogy a közterhek viseléséhez bármilyen módon hozzájárulnának. Miután adót nem fizetnek, áruikat jóval olcsóbban tudják értékesíteni mint a görögök, akik az adózáson kívül részt vállalnak a közterhekből is. Ráadásul véleményük szerint a zsidók - velük ellentétben ­nem a lakosok javára tevékenykednek: „a csalásban jártasak lévén ... semmi másra nem törekednek, mint a lakosok rászedésére és megkárosítására. " ' 6 Kérelmük nyomatékosabbá tételéhez a törvényekre, királyi rendeletekre és az ország ősi szokásaira hivatkoztak. A görögök panaszos leveléből nem csupán sérelmeikről tájékozódhatunk, de jól tükröződik az a kedvező helyzet, melyet az idők folyamán a Jászkun Kerületben elfoglaltak. Mint a kiváltságos települések teljes jogú, s az ezzel járó kötelezettségeket vállaló tagjai öntudatosan hivatkoznak jelentős áldozatvállalásaikra az adófizetés, katonaállítás és a közterhek viselése terén. Ezért azt tartanák méltányosnak, ha cserében a Kerület őket támogatná, s előnyben részesítené a zsidó árusokkal szemben. 115 SZML Jászkun Kerület Közig. ir. D Capsa, Fasc. XVIII. No. 64. A latin nyelvű kérelmet Dr. BARTHA Lászlóné fordította. 116 Uo. Néhány évvel korábban hasonló vádakkal a görögöket illették több városban, pl. Kecskeméten. PETRI E. 1975. 64. p 44

Next

/
Thumbnails
Contents