Papp Izabella: Görög kereskedők a Jászkunságban - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 6. (Szolnok, 2004)

megígéri az árát, akkor senkitől ne féljen, a testvérnek is megér 10 ezer forintot, a gyepföld pedig 500 ft., melyet rész szerént kaszálni is lehet, egy részét pedig legelőnek lehet hagyni, hogy mikor tavasszal valamit dolgoztatna a tanyán, vonó jószágának mindenkor lenne legelője, nem kellene kaszálóba bocsátani. Most tehát csak azt kérem ki Öcsémuramtól, ezen posta által tegyen bizonyossá írásban, hogy meg kívánja tartani, akkor másokkal nem tractálok, ha most nem telne Öcsémuramtól 3000 fjorinto]kat letenni, tehetünk a megadásra terminust, addig én is elvárom. Ezen jelentésem mellett tisztelettel maradok. Kunszentmártonban 3. Mártii 1826. Kedves Öcsémuramnak igaz tisztelője idősb Imre János m.k. Másfél oldalas magyar nyelvű másodpéldány, a végén hitelesítési záradék Muhórai András kerületi aljegyzőtől. Nyomtatásban megjelent: PAPP I. 1989. 51. p. SZML Jászkun Kerület Polgári Perek. 24. fűzet 1. kötet 27. sz. A Jászkun Kerület gazdag iratanyagában igen sok, különböző típusú forrás maradt a görög kereskedőkről. Ezek között azonban alig található a fentihez hasonló magánlevél, amely jellegénél és hangulati elemeinél fogva többel tud visszaadni a személyes kapcsolatok jellemzőiről mint a hivatalos iratok, jegyzőkönyvek. Belőle nem csupán az eladósodott egykori jegyző nehéz anyagi helyzetéről tájékozódhatunk, hanem a kunszentmártoni korabeli föld­viszonyokról, legelőhasználatról, állattartásról. A levél baráti hangvétele, az atyainak mondható tanácsok arra utalnak, hogy a volt nótáriust az üzletinél közelebbi kapcsolat fűzte a fiatal görög kereskedőhöz, aki a Kunszentmártonban letelepedett Kalló családnak feltehetőleg már a harmadik nemzedékéhez tartozott. 69. A jászberényi Jankovics János végrendeletében 50 forintot hagyott az uralkodóra Jászberény, 1826. december 12. Foglalatja Az 1826. esztendei december 12-én a Nemes Jász és Két Kun Kerületei részéről Jfászjberény városában tartatott kisebb gyűlés jegyzőkönyvének No. 1897. Jászberényi volt boltos kereskedő Jankovics Jánosnak végső rendelése teljesítői Domocsai Constantin, Scopian Anastasics és Harsányi Constantin a Kerületekhez nyújtott instantiájukban előadják: hogy a nevezett kereskedőnek végső rendelését már végrehajtották, és nincsen egyéb hátra, 201

Next

/
Thumbnails
Contents