Papp Izabella: Görög kereskedők a Jászkunságban - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 6. (Szolnok, 2004)

Astris Mihály levele a kunmadarasi tanácshoz Alább is megírt Astris Mihály adom ezen reversalis levél erejével mindeneknek, akiket közelebbről illethet tudtokra, hogy én Nagykun Madarasi lakos Farkas Márton házát megvenni akarván, ezen szándékomban többszöri jelentésemre is a helybéli Nemes Tanács által megakadályoztattam. Mely szerint meg is ismerem, hogy ezen Nemes Tanácsnak privilegialis szabadságában lett volna ezen vételemet nem csak ellenezni, hanem bejövetelemet teljességgel akadályoztatni. Mindazáltal, minek utána sok rendbéli kérésemre, egyszersmind T[ekinte]tes idősb Illéssy János nagykun kapitány és N[em]zetes Vitézlő Dóka Márton esküdt urak közbenvetésére csakugyan megnyertem a Nemes Tanácstól mind nevezett Farkas Márton házának megvételét, mind lakosnak való bejövetelemet, tehát én is, ím ezen állandóul megtartandó fogadásomat s ajánlásomat teszem, hogy t.i. magam eddig folytatott kereskedésemmel megelégedvén, soha a közönségnek praejudiciumával boltnyitásról, árulásról még csak nem is gondolkozom, borárulással, felesleg való marhatartással, hogy azáltal az helység pascuma terheltessen (kivévén magam házi szükségemre tartandó fejős tehenet és lovat) eltávoztatom, a földnek rendes árán túl leendő felverés által a lakosoknak kárt nem teszek. Azonban pedig mind a Districtualis Magistratualis Tiszt Urak, mind a helybéli bíróság s elöljáróság iránt megkívántató subordinatiot, engedelmességet megtartom, mindenféle közterheket, úgy mint akármely esetben előforduló királyi szolgálatot, katonatartást, nem különben a helység közönséges szolgálatát és más akármely név alatt közbe jöhető terheket, nevezetesen hadi segítséget s egyebeket reám esendő portiót, valamint más becsületes lakos, annak idejében minden kifogás nélkül magamra vállalom és megadom, s teljesíteni fogom; egyszóval valamit a Tekintetes Nemes Districtusok rendelései, a helység rendtartásai hozandanak magukkal, magamat mindazokhoz mindenekben alkalmaztatni fogom. Mely előrebocsátott fogadásaimnak, s ajánlásaimnak szentül való megállására, s teljesítésére, valamint magamat, úgy utánam leendő minden maradékaimat is kötelezem. Melyet nagyobb hitelül saját magam nevem, s kezem aláírásával és pecsétemmel meg is erősítek. Költ Nagy Kun Madarason, április hónapnak 13-dik napján, 1798-dik esztendőben. Astris Mihály és fia György de Kozina m.p. Előttünk: Illéssy János kapitány, Dóka Márton esküdt 183

Next

/
Thumbnails
Contents