Papp Izabella: Görög kereskedők a Jászkunságban - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 6. (Szolnok, 2004)

A görögökről készült második összeírás a kereskedők végleges letelepítését készítette elő, melynek célja a korábbi vámkedvezmények megszüntetése volt. Az ún. „hűségeskü rendelet" pedig már szigorú előírásokat tartalmazott a török alattvaló görögöket illetően. Az 1773. március 17-i helytartótanácsi leirat az eskütétel módjáról rendelkezett az 1774-es királyi rendelet pedig részletes szabályozást tartalmazott a görögökről a helyi hatóságok számára is. A rendeletet, illetve annak magyarázatát a kerületi kapitányok továbbították a települések vezetői számára. 26. „...«2 Török Jobbágyságnak, melyben születtem, teljességgel ellene mondok." A Jászkunságban élő görögök eskütétele 1773-1781. A görögök névsora, akik a török fennhatóság alól a császári-királyi hatalomra előttünk esküt tettek. 1773. november Formula Juramenti En N.N. Esküszöm az egy élő Istenre, ki egy alakjában, három személyében, Atya, Fiú és Szentlélek teljes Szentháromság egy Istenre, Boldogságos Szűz Máriára és Istennek minden Szentjeire: Hogy én minek utána magamat az Fölséges Ausztriai Háznak egyik örökös birodalmában, úgymint ezen Nemes Magyarországban lehelyeztettem volna, az Török Jobbágyságnak, melyben születtem, teljességgel ellene mondok, ellenben pedig az Fölséges Ausztriai Háznak hívségére életemnek egész folyásában magamat és maradékimat lekötelezem, ígérem is ezen esküvésemnek erejével, hogy mindazokat, melyekkel egy hív jobbágy maga királyához és országához tartozik, ha szükség, véremmel is beteljesíteni fogom. Isten engemet úgy segéljen és minden Szentek. BERÉNY ANDREAS KRISTÓF: Makedóniai származású, özvegy, magas termetű, haját vágva viseli, sötétkék szemű, telt, pirosas arcú. LADISLAUS HADZI alias THODOR: Makedóniai származású, özvegy, közepes termetű, sovány, himlőhelyes arcú, szeme és szemöldöke fekete. DEMETRIUS KRISTÓF alias DEMETROVICS: Makedóniából származik, felesége magyar, magas termetű, sovány, haja, szeme és bajusza fekete. 123

Next

/
Thumbnails
Contents