Papp Izabella: Görög kereskedők a Jászkunságban - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 6. (Szolnok, 2004)

gyermekségétül fogvást mostani emberi koráig itten neveltetvén, és mind ekkoráig maga erkölcsében a tanács nem tapasztalván botránkozást, mind legényi, mind pedig közös társaságbéli sorsában lakása megengedtetett, arra való nézve továbbá is, ha csak idő alatt vagy maga vagy közönséges jónak előbb menetelére adható ellenkező okok magokkal mást nem hozandanak, az instánsnak mind maradása, mind kereskedésének folytatása, úgy ha a város a boltokat szaporítaná, abban egy boltnak ususa applacidaltatik. SZML Jászberény város tanácsi jegyzőkönyv, 1768-1769. 68. p. Morzál Péter Kristóf Andrásnál sajátította el a kereskedői mesterséget, a városban gyermekkora óta jól ismerték, ezért a város vezetői hozzájárultak ahhoz, hogy önálló kereskedést nyisson. 23. A jászkunsági görögök a második országos összeírásban 1769. A latin nyelvű összeírás tartalmi fordításánál a táblázatos kimutatás rovatai közül az alábbiakat vettük figyelembe: a kereskedő neve, kora, vallása, családi állapota, személyleírása, származási helye, Magyarországra történő belépésének ideje, úti okmányai, jelenlegi tartózkodási helye, kereskedelmi tevékenységének jellege, szándéka a hűségeskü letételével kapcsolatban. Miután valamennyien Makedóniából származtak, így csak a szülőváros nevét közöljük. (A forrásokban és az irodalomban Macedóniaként is szereplő területet ebben a munkában egységesen Makedónia néven tüntetjük fel.) CONSTANTIN JOANNES 22 éves, görög nem egyesült vallású, nőtlen, kis termetű, sovány testalkatú, haja és bajusza gesztenyeszínű. Sziatisztya városából származik, ahol 13 éves koráig nevelkedett. 1760-ban testvérével jött először Magyarországra, zimonyi útlevéllel. Ott töltötte a contumatiát (veszteglési időt), de nincs erről bejegyzés az irataiban. Jelenleg a Kiskunságban, Halason él, ahol Rózsa Joannes halasi kereskedőnél segédként dolgozik. Hűségesküt kíván majd tenni. CONSTANTINUS MICHAEL 29 éves, görög nem egyesült vallású, nőtlen, közepes termetű, szeme, haja, bajusza fekete, arca sötét színű. Sziatiszta városából származik, ahol 12 éves koráig nevelkedett. Anyja ma is a Török Birodalomban él. 1752-ben jött ki először hazájából, szintén zimonyi útlevéllel, a veszteglési időt letöltötte, de okmánya nincs érvényesítve, nem tudva, hová fog majd menni. A Kiskunságban, 99

Next

/
Thumbnails
Contents