Czégény Istvánné: Jászberényi végrendeletek a 18-19. századból - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 4. (Szolnok, 2000)
Harmadszor Pál fiam árvájának Mihálynak hagyok egy pallag szöllöt az Öreg hegyen az alsó réten való nyilasomból 2 pózna nyilast és 10 Rhenes forintokat nem külömben az Leánykának Örsének 10 Rhenes forintokat mellyeket az közösbül fizessenek ki az fijaim. 4-czer Jól lehet Telek András követ rajtam f. 12. és 30 xcarokat de mind azon által azon adósságban dolgoztam két béllet ajtót f. 3. Istálló fel állítás Marjassi 9. egy Gyunko csinálás M: 4. azértis mellyek ezen felöl fen marattak tartozom ö kigyelminek 5-czör Az Juhaimot hagyom Tamás s' Istvány fijamnak 6-czor Az Házamat Szerös kerteli eggyütt ugy az Szöllömet az földekkel eggyütt mind kaszáló s' szántó földekkel eggyütt hagyom az két fijamnak Tamás s' Istvánnak, ill móddal hogy az szüléjeket becsülettel tarcsák holta után el is temettessék. 7-czer Vagyon még Tehenem kajla és bagó hagyom azokat hitvesemnek nem külömben vagyon még két negyed fü üszőm két tavali borjúm s' egy rúgott, ezeket pedig hagyom Tamás és Istvány fijaimnak 8-czor Mint hogy Joseph fijamot életemben mindenekbül ki elégítettem, továbbá Tamás s' Istvány fijaimon semmi keresete ne légyen hagyom emlékezetül. Továbbá hogy valóságos akaratom szerint lettek s' Írattattak ezen rendelésim magam keze kereszt vonásával meg erősítem. Veikéi Ferencz keze X vonása Mi alább meg irtak recognoscaljuk hogy ezen felöl említett szemeli épp elmével lévén maga keze kereszt vonásával meg erősítvén Anno 1769 die 15 Decembris Coram Senatoribus me Mathia Velkei Mathia Balog Coram me Michaele Anvander SZML Jászberény Végrendeletek 1741-1858. S-Z. Capsa 26. Fasc. 8. No. 21. 41