Czégény Istvánné: Jászberényi végrendeletek a 18-19. századból - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 4. (Szolnok, 2000)
l-o Vagyon az alsó részen 2 pózna kaszálom 140 vfkon szerezve a' Tárnán túl levő pedig 4 pózna csupán 100 fkon véve, tekéntetbe vévén Istvány fiamnak és hitvessének meg élemedett napjaimban erántam bé bizonyitott hűséges gondviseléseket, azoknak megjutalmazására nézve a' meg irt alsó részi Nyilasomat nékiek hagyom örökös jussal; a' Tárnán túl lévő kaszálómat pedig Istvány fiam s' János fiamtúl származott ugyancsak János unokám osszák fel egymás között két egyenlő részekre. A régi házamat még János fiamnak életében 150 fkra becsültem, s más ahhoz értő emberek által becsültettem, mivel azonban azt elavultt állapottyában lakni továbbá nem lehetett, s helyette Istvány fiam a mostani házat költsegessen fel allitotta azt akaróm hogy halálom után János unokámat 150 fnak fele részével ti. 75 fkai elégítse ki a' házbul. 2-o A Szérös kertemet, és 9 sor Szöllömet és kender földemet is magam szerezvén azokkal történendő halálom után Istvány fiam s' János unokám osztozzonak fel atyafiságossan két egyenlő részekre, azomban a' kertnek az a része legyen és maradjon Istvány fiamnak a mellyiket kivánja magának, a másik legyen a János unokámé az egyik istállóval. 3-or A fentebb emiitett 140 fkon szerzett also réti Nyilas árába én csupán 80 fkát fizettvén a többi részét Istvány fiam tette le, hogy tehát a' két, már kiházasított Leányaim is Atyai szívességemet halálom után is érezhessék a meg irtt 80 fkbul adgyon Leány testvéreinek fejenként tiz és tiz fkát, a' többi 60 fkbul pedig tegye meg sorsomhoz illő temettetésemet, meg emlékezvén mind a magam, mind az édes Annya s' János báttyának Lelkeikrül is Szent Mise szolgálatok által; neki maradván a' többi minden nemű ingó s' ingatlan Javaim is. Melly eképpen tett a' requirált Testamentarius Urak által előttem érteimessen felolvasott és megfejtett végrendelésemet meg érttvén \ 201