Czégény Istvánné: Jászberényi végrendeletek a 18-19. századból - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 4. (Szolnok, 2000)

78. sz. 1818. szeptember 22. Varga János végrendelete Én alább is meg nevezett Varga János mostani súlyos nyavalyámban, mellyet Isten ö Sz. Felsége reám küldött kevés Javaimról következendő végső Rendelést teszek. l-o Vagyon egy házam, 2 Szöllöm, Erdő, Kender földem, a Pusztán fél kötél föld után való nyilasom, ezt Mező Mihály 19 fkban birja Zálog képpen. 2-o Mind ezeket hagyom Istvány Onokámnak, olly móddal, hogy el takarításomat ö tegye meg sorsomhoz képpest illendően, és házas Társomnak gyámoloja légyen, vele együtt lakván házamban a Szöllönek, s' egyebeknek termésébül táplállya, különössen pedig szegény hitvesemnek ki adjon Esztendőnként 2 akó bort ruházattyára, vagy más egyébb elöl fordulandó szükségére. Ha pedig történettel együtt nem élhetnének, fizessen Istvány Onokám Száz Rfkot házas Társomnak. 3-o Varga János fiamnak pedig azért nem hagyhatok kevés Jószágombúi semmit, mert nevezett onokámmal egy kenyéren vagyok s' a szerént ö is fog részesülni ezen Javaimban. 4-o Szolnok Abonyon lakozó fiamnak Andrásnak azon okbúl nem hagyok semmit, mivel egész éltemben csak egy szelet kenyérrel sem segitett engemet, s' a miatt mivel segétségem nem volt, élő földeimet is el kelletett adnom, s' élelmemre forditanom. 5-0 Nagy András Mostoha fiamnak, méglen házánál laktam jó segedelmére voltam, azért is mostan nékie nem hagyhatok, s' tudom, nem is kivan tőlem semmit. 163

Next

/
Thumbnails
Contents