Benedek Gyula - Zádorné Zsoldos Márta: Jász-Nagykun-Szolnok megyei oklevelek 1075-1526 - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 3. (Szolnok, 1998)

megjeleníteni.

4 Ennek ellenére még így is maradt hiányérzet. A ma is létező, történelmi múlttal rendelkező helyek közül Öcsödnek és Mesterszállásnak pl. még az említésével sem találkoztunk. Elég sok azoknak a száma is, amelyek minimális előfordulással szerepelnek összeállításunkban. Ezek között olyan nagyságrendű települések találhatók, mint Tiszafüred, Tiszaföldvár, Túrkeve, Kisújszállás, Kunmadaras, Törökszentmiklós és Karcag. A gyűjtőmunka előrehaladtával nyilvánvalóvá vált, hogy a teljesség igénye - különböző okoknál fogva - illúzió lett volna. Ezért bár törekedtünk arra, hogy egy-egy településről lehetőleg elegendő és meggyőző erejű oklevél álljon rendelkezésre, bizonyos korlátokat tudomásul kellett vennünk. Azokat az okleveleket, amelyeket nem vettünk fel az összeállításba, két csoportba lehet osztani: amelyeket elértünk és megismertünk, illetve azokat, amelyeket technikai okok miatt nem vehettünk kézbe. Az első csoportba tartoznak; - azok, amelyekben nem fordulnak elő településnevek, jóllehet teljes szövegűek, valamint értékűek, - mellőztük a keltezés nélkülieket, a tartalmi átírások zömét, az új és újbóli megerősítéseket, az erősen rongált, vagy csonka okleveleket, a tartalmi kivonatban /regesztában/ fennmar adtákat, ha bővebb formában is megtaláltuk, - az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékeket.

5 A második csoportba tartoznak: - azok, amelyekről tudunk ugyan, de jelenleg hozzáférhetőségük nem megoldott. - itt elsősorban Ausztriában, Szlovákiában, Romániában lévő oklevelekről van szó,

6 A megállapítás elsősorban a kis- és köznemesek által lakott településekre vonatkozik (pl. Szajol, Kungyalu, stb.). Balázsy Ferencz: Heves vármegye története. I. köt. Eger. 1897. 170-180. Ezeknek kisebb része mikrofilmen megtalálható az Országos Levéltárban. Nagyobb része még várat magára. A jelen munkával kapcsolatban megemlítjük, hogy pl. Tiszapüspöki és Tiszafüred régi oklevelei valahol Romániában kallódnak, tekintettel arra, hogy az előbbi a szatmári-, az utóbbi pedig a váradi püspökség birtokát képezte.