Cseh Géza: A Jászkunság és Külső-Szolnok megye leírása 1782-1785 - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 1. (Szolnok, 1995)

A felmérők a rétek és mocsarak állapotát a vízhálózat leírásához hasonlóan részletesen ismertették, amelyeknek a hadsereg lovainak ellátásában kiemelkedő jelentőségük volt. Vizes, vagy száraz-e a rét, legeltetésre alkalmas-e, járható-e, a legelők mikor használhatók, a mocsarak vizét állatok ihatják-e stb. kérdésekre igyekeztek ebben a rovatban választ adni. A XVm. század végén még a Kiskunságban is sok a mocsár, de a tiszántúli részek leírásában feneketlen ingoványokról és csak a nyári szárazság idején megközelíthető helyekről olvashatunk. A Nagykunság és KülsőSzolnok megye rétjei a folyók áradása idején elmocsarasodásuk miatt teljesen járhatatlanok és legeltetésre alkalmatlanok voltak. A Kiskunságban és a Jászságban a rétek és legelők állapota csupán a folyókhoz közeli részeken rossz tavasszal és ősszel. Nagyon száraz időben még a Jászberényhez közeli, hatalmas Hajtai mocsáron is át lehetett kelni. A XIX. század második felében végrehajtott folyószabályozások, majd a belvizek lecsapolása után csak a folyók melletti mocsarak és a Berettyóvidék lápvilága (Ecseg-puszta) maradt fenn részlegesen. Az országleírás a hozzátartozó térképszelvényekkel együtt az egykori nagy mocsarak helyzetét rögzíti, elsődleges forrása az Alföld eredeti földrajzi állapotát és a vidék agrártörténetét feltáró kutatásoknak. A mocsarak és lápok ugyanis a szántóföldi művelés helyett sajátos gazdálkodási lehetőséget nyújtottak a lakosságnak, amelyek a folyószabályozások után megszűntek. A halászat, a levágott nád felhasználása tüzelésre és tetőfedésre, a gyékény- és kosárfonás a vízjárásos, másképpen nem hasznosítható területen mind a megélhetést segítették elő. A településeket összekötő helyi és a vidéket átszelő országos utakat a legkörültekintőbb részletességgel írták le. Belvizes, vagy futóhomokos területen a seregeket csak az utakon lehetett mozgatni. A felmérők a járhatóság szempontjából feltüntették az utak talaját; agyagos, homokos, vagy sáros-e? Közölték, hogy nehéz szekérrel, vagy könnyű kocsikkal, állandóan, vagy csak száraz időszakban járhatók-e? Az utak javításra szorulnak-e, hol vezetnek át hidakon és réveken? Hol találkoznak más útvonalakkal, sőt azt is leírták, hogy a nehezen járható helyeken hány lóra van szükség egy szekér áthúzásához. A Kiskunságban a közlekedést megnehezítő homokos talaj ellenére kevés a kifejezetten rossz út. Ezzel szemben a Tiszántúlon Karcag, Mezőtúr és