„Közhírré tétetik”. Dobolási könyv 1944-45 - Levéltári Füzetek 7. (Szolnok, 1985)

- 182 ­gazdasági felügyelői szervezet megyei irányító szervezet volt. Feladata a mezőgazdaság fejlesztése, a mezőgazdasági termelés, állattenyésztés, legelőligy, tagosítás, stb. volt. 1949-ben a Mezőgazdasági Igazgatóság létrehozásával a gazdasági felügyelői szerve­zet megsztinik. gulya sok szarvasmarhából álló nagyobb csoport, mely éjjel-nappal kinn van a legelőn. Hangya szövetkezet Hangya Termelő, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet /1898-1948/, a nagybirtokosok és módos parasztok érdek­védelmi szerve. A felszabadulás után néhány szövetkeze­tet népi, paraszti szövetkezetté alakítottak. Az egységes szövetkezetek, a földműves szövetkezetek létrejöttével abba olvadtak be. haszonbérlet haszonbér /pénzbeli vagy természetbeni/ fizetés fejében egy földterületnek használatra való időleges átengedése. idegen javak kormánybiztosa Elhagyott javak Kormánybiztossága /1945-1948/, az elha­gyott javak gondozását végezte. 1948-ban feladatkörét a pénzügyminiszter vette át, az elhagyott javak az állam tu­lajdonába kerültek. Igazoló Bizottság /1945-1946., néhol 1948/. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok és a Szakszervezeti Tanács kikül­dötteiből, továbbá két behívott tagból állt. Igazolás alá vonták a volt közalkalmazottak, katonai személyek, magán­alkalmazottak stb. 1945. előtti magatartását. Azokat, akik antidemokratikus magatartást, vagy népellenes cselekményt követtek el nem igazolták /elbocsátották, nyugdíjazták, megfeddték, hosszabb-rövidebb időre az alkalmazástól el­tiltották, stb./

Next

/
Thumbnails
Contents