Botka János: Egy tiszazugi falu Csépa története - Levéltári Füzetek 3. (Szolnok, 1977)
jobban nyomon. 1948-ig valamennyi szervezetnek önálló labdarugó csapata volt. 1948 végén a Független Ifjúság és a S2IM együttese (a Kinizsi, ill. a Barátság) - Kinizsi néven - kimondta egyesülését. A Kinizsi 1950-ben már az egész csépai fiatalság, az egész sportkör csapata lett. Az összefogás meg is hozta gyümölcsét. A labdarugócsapat rövid idó'n belül az elsők közé emelkedett a járásban, s egy egész évtizeden keresztül meg is tartotta ezt a pozicióját. Az 1950-es évek elsó' felében sikeresen működött a faluban röplabda-, ökölvívó-, asztalitenisz-, atlétikai és sakk-szakosztály is. Azóta sem volt ilyen sportéletCsépán. A lelkesedés egyik bizonyítékául említhetjük, hogy társadalmi munkával a sportpálya mellé öltözó't építettek. Jó szervezőmunkát végzett ebben az időben Horpácsi Nándor, Szokolai László és Csonki István. Az 1950-es években nagyszerű eredményt ért el - Halász István vezetésével a Csépai Parasztkórus is. Első dijat nyert több járási, megyei és területi versenyen, s komoly elismerést szerzett a községnek. 1956-ban az ellenforradalmi események következtében a DISZ szétesett. 1957-március 21-én az újjászervezett kommunista "párt (MSZMP) irányításával megalakult a kommunista ifjúság tömegszervezete : a KISZ. Csépán a KISZ-szervezet 1957 nyarán, a fiatal párttagok kezdeményezésére jött létre. Első vezetői : Szénószki 45) Julia, Horváth Ilona, Szentesi István és a haleszi Ballá Károly voltak. A község ifjúsági szervezete aztóta is jó utón halad. Segíti a fiatalok nevelését, fejleszti politikai öntudatát, műveltségét, mozgásit a szocializmus építésére, harcol a békéért, a népek barátságáért. Igyekszik ugy dolgozni,hogy a falu fiataljainak is tartalmas, jó, egységes és szervezett közösségi élete legyen. Ebben a törekvésében a helyí termelőszövetkezet, a községi tanács, a pártszervezet és a fölöttes szervek is jelentős mértékben támogatják. Nagyon szép eredmény pl., hogy a község szélesvásznú filmszínházat és uj, korszerűen felszerelt kulturotthont kapott. Elve az uj lehetőségekkel s jól hasznosítva a falu régi egyesületi életének gazdag tapasztalatait, még szebb, tartalmasabb élet biztosítható a fiataloknak és az egész lakosságnak. Ebben a nemes feladatban segit továbbra is, az állandóan gyarapodó községi könyvtár (1960ban csaknem 6000 kötettel rendelkezett) s az egyre gazdagabb programot nyújtó rádió és televízió is. A rádióval és televízióval rendelkezők száma Csépán is rohamosan emelkedik. 1960-ban 789 rádió és 167 televízió volt mar a faluban. * - 272 -