Csönge Attila - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 36. (Szolnok, 2022)
ADATTÁR - SZIKSZAI MIHÁLY: Szolnoki tervek
Az épület napjainkban (Fotó: Mészárosné Csók Zsuzsanna) Szolnokon, a Damjanich u. 1. sz. alatt áll a város legnagyobb, háború előtt épült bérháza. A kétemeletes, erősen tagolt homlokzatú, klasszicizáló épületet dr. Szende Dezső, Ilona és Andor budapesti lakosok építtették 1929-ben. Helyén a város régi fotói szerint eredetileg az úgynevezett Scheftsik bazár állt. A tervrajzból annyit megtudunk, hogy az új épület kivitelezője a szolnoki Altmann és Halász cég volt. Az építkezést 1929. május 13-án kezdték és november 13-án a tulajdonosok kezében volt a lakhatási engedély. A sarkán ívelt ház földszintjén üzletsor helyezkedett el, továbbá a mellékutcában három szoba is volt. A falak egy belső udvart is körülzártak, sarkában egy feltehetően az üzleteket kiszolgáló közös mellékhelyiséggel. A mai Halászcsárda helyére patikát terveztek, a földszinten pedig több üzlet is helyet kapott. Az ötvenes-hatvanas években volt benne buszváró is. Az emeleteken, a Szabadság téri és a Kossuth Lajos utcai fronton nagyobb, többszobás lakásokat alakítottak ki konyhával, kamrával, fürdőszobával, cselédszobával, a háború előtti polgári élet szükségletei szerint, míg a mai Lengyel légió utcára néző oldalon kisebb lakások voltak.24 A belvárosban épült átlagos polgárházak belsejét az utca felől egy szárazbejáraton át lehetett megközelíteni. Itt a zárt udvaron keresztül juthattak az épületbe, lépcsőn-verandán keresztül. Az általános elrendezés ez volt: előszoba, konyha, majd az utca felőli fronton a két vagy három szoba. Néhány lakás már fürdőszobával épült meg. 24 Szathmáry 2018 243