Csönge Attila - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 36. (Szolnok, 2022)

ADATTÁR - SZIKSZAI MIHÁLY: Szolnoki tervek

SZIKSZAI MIHÁLY SZOLNOKI TERVEK A tervdokumentációk és értékük A történelem folyamán az emberiség épületek sokaságát emelte, s míg a jelentősebb köz­épületekről készültek tervek, a közember a népi építészetben már nem készített terveket. A generációkra átszálló tapasztalat vezette a népi mestereket. Szerencsénkre azonban az idők múlásával a tapasztalatot a magánépítkezések terén is felváltotta az írásbeliség: raj­zokat (ezeket később tervdokumentációnak nevezték) kezdtek el készíteni, az építkezéshez költségvetések, a kivitelezéshez külön leírások készültek. Lassan kialakult az építkezések menetrendje, amit már az ötlettől a megvalósulásig dokumentációk sora övezett. Az épí­tész terveket szakképzett emberek (általában mérnökök) készítették, akik tanulmányaik során elsajátították az elődök által felhalmozott tudásanyagot. Ezeknek a tervdokumen­tációknak egy része közgyűjteményekbe került és fontos forrásértékét képezik a helytör­ténetnek, a művészettörténetnek, a gazdaságtörténetnek, a technikatörténetnek és más tudományágaknak is. Mit is jelent tehát a műszaki terv? Azoknak a terviratoknak, tervrajzoknak és tervmel­lékleteknek az összessége, amelyek alapján a kivitelezéssel kapcsolatos szerződések meg­köthetők. A műszaki terveket jóváhagyták és engedélyezték. A két fogalom nem azonos, hiszen a jóváhagyás az építtető nyilatkozata, amely szerint a tervezett létesítmény megfe­lelő. Az engedélyezés pedig a hatóság határozata arról, hogy az építkezés megkezdhető. Számunkra az engedély a lényegesebb, hiszen a hatósági eljárást végző szervezet irattá­rában az engedélyhez kapcsolódó műszaki tervek egy példányát elhelyezte, amely előbb­­utóbb bekerült a levéltárba. Hogyan alakult ki a hatósági engedélyezési eljárás? Hazánkban először 1937-ben került sor az építésügy szabályozására, előtte szabályrendeletek írták elő a helyi építésügyet. Miként történt az építkezés hatósági elbírálása? Az eljárás folyamán az építési hatóság írás­beli döntést hozott, amelyet hatósági engedélynek nevezünk. Fajtái a vizsgált időszakban:- építési,- használatbavételi,- bontási,- fennmaradási engedélyek. Az építési engedélyt formanyomtatvány kiállításával kellett kérni, amelyhez a követ­kező mellékletek csatlakoztak:- helyszínrajz és térképmásolat,- engedélyezési műszaki tervdokumentációk (alaprajz, metszet, műszaki leírás),- kerítés tervei,- bontás esetén műszaki leírás, alaprajz. 225

Next

/
Thumbnails
Contents