Csönge Attila - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 36. (Szolnok, 2022)

TANULMÁNYOK - MUCSI LÁSZLÓ: Mozgalmárból oktatási osztályvezető. Kácsor Ferenc élete és hivatali tevékenysége

jutott, hogy a megalakult MDP szervezetekben a volt SZDP-sek általában jelentéktelen, vagy kevésbé fajsú­lyos pozíciókhoz jutottak és a titkári posztot szinte ki­vétel nélkül „a kipróbált MKP-genezisű tagok kapták meg."70 Kácsor Ferenc esete csak részben illett bele ebbe a képletbe. Igaz, egy korábbi megyei titkárnak komoly visszalépést jelentett az, hogy egy járásba kerül, ráadá­sul nem is vezető pozícióba. Ugyanakkor nem teljesen jelentéktelen szereplőként kezdte működését a Tisza­zugban. Neve első ízben 1948. július 30-án tűnik föl az MDP járási iratai között, az aznap tartott pártbizottsági ülés jegyzőkönyvében. E dokumentum szerint Kácsor Ferenc járási párttitkárként vezette az ülést.71 Érdekes tény, hogy önéletrajzaiban soha nem említette, hogy ebben az időszakban párttitkári funkciót töltött volna be. Valószínűleg nem is ezzel a feladattal küldték Kun­­szentmártonba és az említett ülésen csak helyettesítette a tényleges párttitkárt, Dankó Antalnét.72 Kácsor egyéb­ként kritikus hangnemet ütött meg a pártszervezet mű­változott: Tiszai alsójárásról Kunszentmártoni járásra. Szikszai 2002,100.; Az MDP Tiszai alsójárás Járási Tit­kársága Kunszentmártonban működött, a járási pártbizottság itt tartotta üléseit. A közigazgatási változásokat követve megnevezése 1950-től Kunszentmártoni Járási Pártbizottság lett. HU-MNL-JNSzML-XXXV.46.a. (1. fcs. 5. ő. e. [1948/1950.] Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve [a továbbiakban: Pb. ülés jzkv.]) és Uo. (6. ő. e. [1950/1951.] Pb. ülés jzkv.) 70 Káli 2021, 284. 71 HU-MNL-JNSzML-XXXV.46.a. (1. fcs. 5. ő. e. [1948/1950.] Pb. ülés jzkv. 1948. július 30.1. o.); Vö: Mucsi 2018 72 Uo. Az adatbázisban a szerző állította össze a Kunszentmártoni járás párttitkárainak névsorát. Itt jegyezném meg, hogy rendkívül nehéz feladat az 1940-es évek vezető funkcionáriusainak adatait összegyűjteni, a rendel­kezésre álló források ugyanis nem teszik lehetővé, hogy megállapítsuk, melyik párttitkár pontosan mettől­­meddig töltötte be tisztségét. Éppen ezért több esetben kénytelen voltam bizonytalan adatokat közölni. Ezek között van olyan, amelyről ma már biztosan állíthatom, hogy téves. Az adatbázisban például Kácsor Ferencet 1948. december 11. és 1949. február 4. között járási titkárként tüntettem fel. A jelen tanulmányhoz végzett ku­tatásaim során azonban bebizonyosodott, hogy azt a dokumentumot, amelyre korábban állításomat alapoztam, eredetileg 1949. december 12-én keltezték, később viszont tollal kijavították az évszámot. Az utólagos hamisí­tásra bizonyíték, hogy a szóban forgó jegyzőkönyvben többek között az 1949-es év termelési eredményeit ér­tékelik, amit egy évvel korábban nyilvánvalóan nem tehettek meg. Lásd: HU-MNL-JNSzML-XXXV.46.a. (1. fcs. 22. ő. e. [1948/1955.] Járási pártaktíva ülésének jegyzőkönyve. 1948. [helyesen 1949.] december 11.) 73 HU-MNL-JNSzML-XXXV.46.a. (1. fcs. 5. ő. e. [1948/1950.] Pb. ülés jzkv. 1948. július 30.1. o.) 74 Uo. A korszak viszonyait jól illusztrálja, hogy csak a községi párttitkár feleségét sikerült megtalálni, így vele volt kénytelen elbeszélgetni az aktuális kérdésekről. Kácsor Ferenc arcképe (HU-MNL-JNSzML-XXXV.64. [Mikrofilmek. I/K/2. Kácsor Ferenc]) ködésével kapcsolatban. Nyitó beszédében kiemelte, „hogy a járás területén generális hibák vannak."73 Azonnal el is utazott Tiszaugra, ahol a helyi pártszervezet titkárát kívánta felke­resni, hogy megvitassa vele a munkája során felmerülő problémákat.74 Kácsorra elsősorban a káderügyek intézőjeként számítottak a járásban. Az 1948. szep­tember 17-én tartott pártbizottsági ülésen merült fel, hogy a Tiszai alsójárásban egy okta­154

Next

/
Thumbnails
Contents