Csönge Attila - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 35. (Szolnok, 2021)
TANULMÁNYOK - MUCSI LÁSZLÓ: Tanügyi vezetők a politika útvesztőjében. Karriertörténetek Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a második világháború után
Szolnok megye tanügyigazgatása 1950-ben. Forrás: Saját szerkesztés. Az oktatási osztályok munkáját megyei, járási és városi szinten is a vb-k hivatali szervezetének keretein belül felállított titkárságok ellenőrizték.34 Az osztályok vezetőinek rendszeresen jelentéseket kellett készíteniük területük nevelési helyzetéről a vb-k számára. Az osztályok dolgozói tehát egyszerre voltak a minisztérium és a vb-k alárendeltjei.35 A megyei osztályvezetőnek instruálnia és ellenőriznie kellett az alacsonyabb szintek oktatási osztályait. Emellett fontos kiemelnünk, hogy az egész rendszer fölött a Magyar Dolgozók Pártja bábáskodott, amely nem csak országos, de helyi szinten is számos döntésbe és folyamatba beleavatkozott. 34 Uo. Lásd továbbá: Uo. Vb ülés jegyzőkönyve 1950. szeptember 12.1-2. p. Vö: SZIKSZAIM. 2013.158. p. 35 WILLERT Andor: A tanácsok mellett működő oktatási osztályok feladatairól. Köznevelés, VI. évf. 13. sz. 1950. július 1. 370. p. 36 KNAUSZ 1.1994. 82. p. 100 1951-ben az iskolák szakmai felügyeletét is átalakították. Általános tanulmányi felügyelőket neveztek ki, akik közül a járási felügyelők az általános iskolákat és óvodákat, a megyei oktatási osztály felügyelői a járási osztályokat és a középiskolákat ellenőrizték. A megyei általános felügyelők hatásköre a technikumokra is kiterjedt. A tanulmányi felügyelők mellett szakfelügyelők dolgoztak, akik közvetlenül a Közoktatásügyi Minisztérium (a VKM utódja) alkalmazottai voltak és minden iskolatípust látogattak, tehát megszűnt az általános iskolai és középiskolai szakfelügyelet különállása.36 Jász-Nagykun-Szolnok vármegye (1950-től Szolnok megye) tanügyi vezetői ezek között a tanügyigazgatási keretek között fejtették ki tevékenységüket. Az alábbiakban azt vizsgálom, milyen körülmények befolyásolták munkájukat 1944 és 1951 között. MDP Vallás- és Közoktatásiig} ! Minisztérium Megy ei Tanács VB - Titkárság Megyei Tanács VB Oktatási és Népművelési Osztály’ Járások oktatási osztályai \ Szolnok, Karcag és \ Kisújszállás városok oktatási \ osztályai Jászberény, Mezőtúr és \ Túrkeve városok oktatási \ osztályai \ Községi tanácsok \ ,, Középiskolák Általános iskolák Általános iskolák