Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 34. (Szolnok, 2020)
TANULMÁNYOK - ORSZÁGH LÁSZLÓ: A fegyvernek! svábok asszimilációja
is kedvelem, mert őbenne is érzem a kettősséget: egyszerre lenni szlováknak és magyarnak. Esetemben, ugye, a svábok a szlovákok. ...Kisgyerekkoromban, amikor beszélni tanultam - nagyszülőim svábul értekeztek egymással, ha meg rokon érkezett Délvidékről, egy kis szerb is előkerült, szóval az idegen szavak hatására -, kitaláltam magamnak valami halandzsa beszédet. Bár van testvérem, ő a család viszonyai miatt pár hónapig nagyszüleinknél nevelkedett, így egyedül voltam, s képzelt világot és nyelvet alkottam magamnak, amelyben például a mikuka, nyílván a milchből származtatva, a tejet jelentette, s mindenféle verseket, mondókákat csináltam. "146 146 http://www.esolap.hu/archive/46/1096.html 147 A személyiségi jogok tiszteletben tartását szem előtt tartva egyes vezetéknevek rövidítve kerülnek közlésre. 148 Forrás: https://anyafold.blog.hu/2008/01/26/mozi_19 A Fegyverneken élő Rentz Mátyás elmondása alapján a családja már a háború előtt is tartotta a kapcsolatot az annaházi rokonsággal (Pfeiffer család), tehát nem érkeztek ismeretlen közegbe 1947-ben. Rentz Mátyáson kívül még néhányan - főként idősebbek - felidézték a távoli bácskai, vagy Cegléd-környéki rokonokat (pl. Baunok, Engler, Kaldenecker), akikre gyermekkorukból emlékeztek. Néhány családnál láthatjuk tehát, hogy a rokoni szálak ápolását akár harmadíziglen megtartották, egészen a 20. század közepéig, vagy a szocializmus évei alatt is. „Ekkerjoz" blogger visszaemlékezése A téma érdekes színfoltját képezi a szintén fegyverneki származású Ekker József (sz. 1962) visszaemlékezése, aki a következőképpen írja le egy internetes blogjában az annaházi gyermekéveihez kapcsolódó identitását: „Nagyon sok háborús filmet láttam, oroszok győztek többnyire, nagyon gonosz németek fölött. Háborúsat játszottunk, csináltam géppisztolyt, kerítéslécet szegettem össze, nagyon boldog voltam vele, amíg Jäkli Jani meg nem mutatta a sajátját. Apja faragta diófából, a csöve gömbölyű volt, mert seprűny élmar óba dugták, hihetetlen profi darab, szinte valódi. Minden csatát lejátszottunk, senki nem akart német lenni, csak S. Feri, meg Bandi. A nagyapjuk sokat mesélte, milyen szemetek a ruszki katonák, de nem hittük el, a filmekben nagyon rendesek voltak. 'Akkor is fiam, svábok vagytok, nem lehettek oroszok!" *** le az öreg. Nem értettem, Féderer nagyapám magyarázta el, az öreg S. Volksbund tag volt, sokat rúgták miatta a háború után, keményen megszenvedte.147 Ez volt életem első csalódása, mikor rájöttem, hogy a svábok majdnem németek. Addig azt hittem, svábnak lenni a világ legjobb dolga, soha nem gondoltam, hogy van, akinek szégyellnie kell, ha szász, vagy sváb, a háború miatt. S. bácsi mesélt sokat Ekker nagyapámról is, akit nem ismertem, és akit tönkretett a háború, fogság, malenkij robot, meg a számonkérések. Apám soha nem beszélt erről, azt se szerette, ha kérdeztem. "148 73
