Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 34. (Szolnok, 2020)
TANULMÁNYOK - ORSZÁGH LÁSZLÓ: A fegyvernek! svábok asszimilációja
A visszaemlékezésekből tudjuk, hogy a két világháború közötti időszakban a fiatalok körében még dívott egyfajta virtuskodás, amely a szórakozás terén, a bálok alkalmával ütötte fel fejét. Az annaháziaknak és a középső, illetve a telepi részen élő fiataloknak megvolt az - íratlan szabályok szerint - kijelölt szórakozó helyük. Annaházán ilyennek számított a Háromágú, a Rózsabokor, a Vogel kocsma, illetve az ún. vaskeresztes iskolánál működő Annaházi kör. Fegyvernek középső részén a református templom mellett volt az ún. Magyar-kör. Baunok Jakab (1920-2016) így emlékezett vissza egy 2011-es beszélgetésünk során azokra az időkre: „... tánchely iség is volt a Háromágúban... Isten irgalmazott volna abban az időben, ha valaki magyar idejött volna hálózni, be mert volna menni, ugye... mert laposra verték. ...Ez a szórakozásra vonatkozott. De a munka területén nem... De még eleinte az udvarlásban is! Sváb legény, ha odament volna magyar lány körül legyeskedni, annak elverték volna az oldalát! De hasonlóképpen, ha onnan magyar legény jött volna ide. De később ez az asszimilálódás elkezdődött azért. Onnan indult el tulajdonképpen, amikor felépült a templom, és az Isten elé közösen járultak mind a két nép. ...És még szórakozni, bálba menni, meg annak a kocsmájába nem lehetett itteninek. De már előfordult, hogy mikor az ottani legények látták, hogy az ottani lány és az itteni sváb legény között a kapcsolat komolynak látszik, akkor ez úgynevezett beengedést engedélyt kapott a magyarok részéről. Megtűrték. És így történtek az első házasságok. A nagyszüleim idejéből nem tudok olyanról, hogy sváb legény elvett volna magyar lányt. Vagy magyar lány hozzá ment volna sváb legényhez. Szintén Baunok Jakab elbeszélését idézzük a magyar nyelv térhódításáról a svábok körében: „A nagyszüleimmel bezárólag a német nyelv dominált még, de az apám generációja, akik a század végén és a századfordulón születtek, ezeknek már legalább fele vagy több mint fele csak magyarul beszélt. Az én apám és az én anyám is csak magyarul, ezeknek a szülei meg nagyszülei pedig megtanultak magyarul. Úgy kerültek ide, meg úgy születtek itt, hogy csak németül. De azok már tudtak magyarul is, a férfiemberek többnyire. A nőknél volt sok, aki még nem tudott. A férfiaknak szüksége volt a hivataloknál... hát egy magyar tengerben volt. ...Az én generációm közül már csak azon csodálkoztunk, ha valaki tud németül. A XX. század első felére már befejeződött az asszimiláció, a gyerekek már nem tudtak németül. ... Afegyverneki össznép támogatásából épült fel a református templom 1928-ban. Én ott voltam, amikor azt fölszentelték. Baltazár Dezső református püspök szentelte fel. És örültek neki a katolikusok is... .Akkor már itt ilyen nem volt, amikor én nőttem fel, hogy én sváb vagyok, és a másik oldalhoz nem mehetek vagy onnan nem jöhettek ide át. Nekem onnan is voltak barátaim meg iskolatársaim. Az én időmben már ez az elkülönülés ugye... magyarul az asszimiláció befejeződött. " Engler Ferencné (Zimmer Magdolna, 1921-2014) a következő szavakkal emlékezett vissza fiatalkorára egy 2011-es beszélgetésünk alkalmával: „Égbekiáltó bűn volt az, hogy egy magyar fiúhoz ment egy sváb lány. Nem bírták egymást... Volt egy kocsma, amit Háromágúnak hívtak, ha ott volt valami rendezvény, akkor már jöttek a magyarok és bicskáztak... Ezt nekem már az uram mondta, hogy feljöttek ide a magyarok kötekedni ...az öreg Schauer - az is egy gazdag ember volt - azt bántották nagyon, tán meg is szúrták. " Végül Csík Miklós (1921) - egy 2012-ben tollba mondott - visszaemlékezéséből idézünk: „Nem múlt el vasárnap, hogy valakit meg ne bicskázzanak... Szabályosan Fegyvernek híres lett a bicskázásról... A két háború közt megvolt az ellentét, de a felnőtt emberek közt nem. Azok megér-63
