Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 34. (Szolnok, 2020)
ADATTÁR - MÁKOS JUDIT: 115 éve született TABÁK LAJOS szociofotográfus. Szemelvények Tabák Lajos életéből
lottam, hogy a túlsó part és a Volga közötti Kalacs városában hdf-gyűjtőtábort48 találhatok. Át kellett kelni. Híd sehol. Ráléptem a jégpáncélra, mely feltűnően rengeni kezdett alattam, mert a túlsó part felől szovjet tankoszlop ereszkedett a befagyott folyóra. Az egyik tankról szovjet katonák két teljes kockakenyeret dobtak le részemre. Ebből éltem 3 napig. Átkelés után egy nagy település kultúrházába kerültem. Tele volt magyar, német és olasz hadifogollyal. Itt találtam rá büntetőszázadbeli bajtársamra, Izsák Sándor kolozsvári építészmérnökre. A szokatlanul felfűtött kultúrház melege elősegítette rajtunk a tetvek gyors szaporodását és agresszív élénkülését. Másnaptól, a konvojból kilépve együtt folytattuk vándorlásunkat. A legközelebbi faluban megszálltunk, de egy katonai ellenőrző csoport kizavart a falun kívülre, a hideg éjszakában meztelenre vetkőztetett, megmotozott, s a jelek szerint agyonlőni igyekezett bennünket. De mégse tették, hanem rövid tanakodás után visszakísértek a faluba. Itt megjegyzem: elég gyakori volt, hogy a kis csoportokban vagy magányosan csellengő hadifoglyokat megtámadtak, lelőttek; 14-16 éves orosz fiatalok könnyen hozzájutva eldobált fegyverekhez és lőszerekhez, vadászatot indítottak - ahogy ők mondták: „fasiszta banditák" ellen. 48 Hadifogoly-gyűjtőtábor Egy városka főterén átéltem: fegyveres fiatalok az elfogott hadifoglyok közül kiválogatták a németeket, majd nyomban agyonlőtték őket. Egyik áldozatuk kassai munkaszolgálatos orvos (dr. Török) - aki oroszul is tudott beszélni - hiába mondta, hogy magyar és zsidó, s csupán elhasználódott rongyait cserélte át német egyenruhára. A fiatalokat csak az egyenruha érdekelte. A többieket elengedték. Valamelyik település határában egy teljesen kiégett pajta tárult elém. Mondták, hogy az előző éjszaka az oda bezárt hadifoglyok, melegedni akarván tüzet raktak, mire a pajta kigyulladt s az emberek is benne égtek. Majd ismét konvojba kényszerültem, melyben egy olasz hadifogoly összeesett. Ez arra kérte a fegyveres kísérőt, hogy végezzen vele, mert nem képes tovább menni. Az őr megtagadta az olasz kérésnek teljesítését, s engem szemelt ki arra, hogy egy kötéldarabbal hozzám kötött hadifoglyot a jeges úton magam után húzva, vonszolva adjam át valakinek a legközelebbi faluban. Még élt a szerencsétlen olasz, amikor nagy nehezen elértem vele a falut. HRENOVOJE! Kalacs elérése volt a célom, de utat tévesztve, a február 5-7 közötti egyik napon feltűnt előttem az országúton egy város névtábláján: HRENOVOJE. Szállást keresve, az odavalósiak mondták, hogy a városban levő lótenyésztő telepen hadifoglyok tömegét gyűjtötték már össze, és ide hozzák őket most is. Megmutatták, hogy merre találom meg a telepet. Be akartam menni, de az ott strázsáló fegyveres elzavart. Láttam azonban, hogy a fegyveres őrizet odaérkező csoportok előtt megnyílik a kapu. Már esteledett, mikor egy éppen odajutó „hivatalos" konvojba préselődvén simán bemehettem a magas kőkerítéssel védett telepre, ahol nagyon nagy területen állt istállók és másféle épületek sokasága közé kerültem. A hadifoglyok oda mentek be, ahova akartak. Én is beléptem egy istállóba. Kemény hideg volt, de nem volt sehol takaró, de még szalma se. Nem volt világítás. Nem volt szolgálatot ellátó személy, a beérkezőket senki nem vette nyilvántartásba. A sötétben botorkálva leültem egy téglaaljzatú boxban. Hallottam, hogy valaki magyar nyelven órákon át, 336
