Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 34. (Szolnok, 2020)
TANULMÁNYOK - CSÖNGE ATTILA: „Mindenkinek fel kell ébrendi a szivárványos álmokból és a realitásokhoz igazodnia" - Gondolatok az 1945 utáni demokráciakísérletről
látott hozzá az élet újjászervezéséhez, mely önállóságra 1946 közepétől már nem volt mód. Azonban az erősen kétséges, hogy ez az önállóság mindenhol valóban „népi - közvetlen - demokrácia" lett volna, ahogy azt Standeisky értékeli.49 49 E kérdéskörre még visszatérünk az Önkormányzatiság és civil önszerveződés c. fejezetben. 50 Uo. 135-136. p. 51 Uo. 145-146. p. 52 Uo. 136. p. 53 Standeisky bölcs meglátása, mely az élet különböző területeinek differenciált szemléletére hívja fel a figyelmet, azt is jelenti, hogy egyénenként és csoportonként eltérő, ki, mikor és hogyan tapasztalta meg a diktatúra kiépülését. Szerintünk épp ez, az egyének és csoportok korlátozott társadalmi és politikai ismeretei, szűk látószöge, illetve általánosságban a társadalmi szolidaritás hiánya, tehát az egyéni tapasztalás elsődlegessége és mások sorsának relativizálhatósága, illetve egyéni sérelmekkel és az élet más területeiről vett pozitívumokkal való - olykor önigazoló-önmentegető - ellenpontozhatósága tette lehetővé a kommunisták számára a szalámitaktika alkalmazását. Az MKP sohasem a társadalom egészével szemben lépett fel, hanem részenként számolta fel a hatalomszerzése útjában álló erőket. Az egyes csoportok akár közönyösségből, akár konfliktuskerülésből, akár elfogulatlan információk hiányában passzivitással szemlélték, vagy épp elvakult hittel, esetleg előnyökért cserébe támogatták más csoportok jogainak korlátozását, s jellemzően saját életük alakulásán keresztül ítélték meg az ország állapotát, a tágabb össztársadalmi helyzetkép tárgyilagos értékelése helyett. Mindez egyébiránt párhuzamba állítható Hans Rosling, Óla Rosling és Anna Rosling Rönnlund közös statisztikai kutatási projektjével, mely arra az eredményre jutott, hogy az egyéni elfogultság napjainkban is jelentősen befolyásolja a világ valós állapotának megítélését. Ez tehát nem adott korszakra és emberi csoportra jellemző sajátosság, hanem az emberi természet általános jellemzője. Egy szűk szeletét látjuk a világnak, elavult ismeretekkel rendelkezünk, miközben a világ folyamatosan változik és a média szalagcímei jelentősen befolyásolnak bennünket: https://www.gapminder.org/ Letöltés ideje: 2019. július 29. Abban a vitában, hogy a második világháborút követő néhány évet „koalíciós évedként, vagy a „szovjetizálás" kezdeteként aposztrofálhatjuk leginkább, Standeisky azt az álláspontot foglalja el, hogy: „A koalíciós kormányzati forma valóban rányomta bélyegét a második világháborút követő néhány évre, ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy Magyarország ekkor került a Szovjetunió érdekszférájába, bár 1948-1949-ig nem beszélhetünk a szovjetunióbeli szisztéma ránk kényszerítéséről. "50 Az ekkor zajló demokratizálási kísérlet éveire - figyelembe véve a köztársaság kikiáltásától kezdve a jogállami keretek létrehozásán át a szociális reformokig hozott intézkedéseket - éppen ezért nem helyes sem a sztalinizáció, sem a totalitarizmus terminus technicus alkalmazása. A legfontosabb pedig annak tisztázása, hogy politikai, társadalmi, gazdasági, vagy kulturális szempontból próbálkozunk a korszak belső periodizálásával.51 Standeisky felhívja a figyelmet arra, hogy a történeti munkák többségében „az 1944 végétől 1949 tavaszáig tartó időszak két alperiódusra osztható, bár a választóvonal a kettő között bizonytalan." Politikatörténeti szempontból 1946 közepét-végét, gazdaságtörténeti szempontból korábbi időpontot is meghatározhatunk választóvonalként, míg a kulturális élet szempontjából, meglátása szerint akár 1949-1950-ig is kitolható a korszakhatár.52 Ezen több éves periódust felölelő, gazdasági-társadalmi-politikai fordulatot szokás a „fordulat évei"-ként is emlegetni.53 Palasik Mária közelmúltban megjelent újabb vaskos monográfiája, mely a Parlamentarizmustól a diktatúráig (1944-1949) címet kapta, a korszak legfontosabb intézményét, a parlament történetét állítja a középpontba. Ez alapján három részre osztja a háború utáni csonka parlamenti ciklusok éveit, az 1944-1945-ös Ideiglenes Nemzetgyűlés, az 1945-1947 241