Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 33. (Szolnok, 2019)
ADATTÁR - SZIKSZAI MIHÁLY: Adatok Jász-Nagykun-Szolnok megye vasúttörténetéhez a Tanácsköztársaság alatt
10 ./ Forgalmi főnök jelenti, hogy a kisegítésképpen kért 8 tisztviselőből eddig elé csupán öt érkezett be. Kéri, hogy a hiányzó három még kiküldessék. 11 ./ Állomásfőnök kéri, hogy az állomásra két tisztviselő mentett vonatok irányítása céljából küldessék ki. 12 ./ Zágonyi vonalparancsnok a kirendeltséghez még két vonaltiszt beosztását kéri. 13 ./ Az értekezlet Zágonyi vonalparancsnokot megbízza, hogy az igazgatóság képviselőivel egyetértőleg, a Mezőtúr-Békéscsaba, valamint szárnyvonalairól szükséges mentési munkálatok végrehajtásával is foglalkozzék, Tichy mezőtúri vonalparancsnokkal egyetértőleg. 14 ./ Zágonyi vonalparancsnok kéri, hogy vonatkísérő csapatok készenlétéről gondolkodás történjék. 15 ./ Allomásfőnök kéri, hogy a felesleges kórházvonatok elirányításáról gondoskodás történjék. 16 ./ Stromfeld vezérkari főnök kéri, hogy Tiszafüredre egy, Nyíregyházára négy üres szerelvény állíttassék készenlétben. Gámán a garnitúrák kiállítását nem ellenzi, kéri azonban, hogy gőzben álló mozdonyok készenlétben tartásáról tekintsenek el. Megtörténik. Több tárgy nem lévén, lezáratott és pontozatban aláíratott. /190/Fld. sz./ 124-125. oldal A békéscsabai vonalparancsnokság a következő távirati jelentést tette: „A jelenleg Mezőtúron tartózkodó 6 hadosztály parancsnokság Kétegyháza állomásnak táviratilag elrendelte, hogy a vasút biztosító osztagok elvonulása után a vasutasság is meneküljön, ennek a következménye a Békéscsaba Kürtösi vonal rész vasutasságának a menekülése. Kérem oda hatni, hogy a katonaság bele ne szóljon a vasúti személyzeti dolgokba, mert úgy lehetetlenség betartani igazgatóságunk távirati rendeletét, hogy mindenki maradjon a helyén." /Közp. Üv.20 3936 sz. távirata.! 20 Központi Üzletvezetőség 131-135. oldal ÁPRILIS 26. Chirke Lajos főellenőr hadiforgalmi kocsiintézőnek Szamuely Tibor népbiztos által történt letartóztatására nézve Chirke a szemtanúk által megerősített alábbi jegyzőkönyvi vallomást tette: 246