Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 33. (Szolnok, 2019)

TANULMÁNYOK - ELEK GYÖRGY: Karcagi csárdák és vendégfogadók a 18-19. században

A Tíbuczi csárda helye 2018-ban Ezek népszerűségének megnövekedése teremtett igényt az 1760-as években az első karcagi vendégfogadó felépítésére az említett Vásártéren. A Kar cagúj szállásra érkező idegenek a korábbi években magánházaknál, a hivatalos vendégek a városházán vagy pedig a két kvártélyház valamelyikében kaptak szállást és ellátást.53 53 A Nagy Kvártélyház a 18. század közepén a templommal szemben, a piac szomszédságában épült. Az 1820- as évekre azonban már annyira öreg és elnyűtt volt, hogy az új vendégfogadót az udvarára terveztették, az építkezést követően pedig lebontották. A Kiskvártélyház, amiben 1805 nyarán József nádor is eltöltött egy éj­szakát, a 19. század végén is megvolt. Telkét gimnáziumépítés céljaira 1892-ben vásárolta meg a református egyházközség. Ma a Nagykun Református Gimnázium áll a helyén. 54 MNL JNSzML Kg. v. ir. Tjkv. 1765. október 26. Ebben az évben ,,a' pinczében" Nagy Gáspár, ,,a' vendég fogadó­ban" Kábái János, ,,a' Morgóban" Győrfi Mihály lett a csapiáros. 55 MNL JNSzML Térképtár T. 107/2. Az 1763. évi térkép újbóli felmérése, készítette Bedekovich Lőrinc. A tér­képhez készült vázlatot lásd T.109/3. Valószínű, hogy a „Vendég-fogadó" már az első, 1763-ban felvett térképen is szerepelt. 56 MNL JNSzML Kg. v. ir. Tjkv. 1770. október 20.; 1782. február 11.; 1790. augusztus 14. 364. sz. „Vendég fogadó", „külső Csárda", Szeles csárda, Szeles kocsma A vásártéren, a Bodonos-tó nevű nagy vízállás szomszédságában állott a később Szeles névvel illetett csapszék. Minden bizonnyal ezt bővíttette ki fogadóvá az elöljáróság az 1760-as évek elején. 1765-ben ugyanis már „Vendég fogadó" néven az italmérő helyek egyi­keként vették fel a protocollumba, míg a város központjában „a' pincze" vagy „kő-pincze" nevű városi csapszék, a keleti városszélen pedig a településen kívül álló „Morgó korcsma" gyarapította a korabeli önkormányzat bevételeit.54 A vásártér szélén álló épületet egy 1782- ben készült térkép és egy térképvázlat szintén vendégfogadónak tünteti fel,55 de a tanács­jegyzőkönyvek inkább „a' külső vásárbeli csárda", esetenként a „külső Csárda" megnevezést használták rá.56 22

Next

/
Thumbnails
Contents