Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 33. (Szolnok, 2019)

TANULMÁNYOK - CSEH DÁNIEL: A jászberényi kommunista pártelit összetétele és interakciói az 1950-es években

Figyelemre méltó, ahogy „leokosozza" a pedagógusokat, s szembeállítja velük Soóst - va­gyis Soós nem okos. Tóth szóhasználata és anekdotája minden bizonnyal derültséget, ne­vetést váltott ki a jelenlévőkből, akik egyúttal Soóst is kinevették - mivel az ő érveinek semlegesítésére érkeztek ezek a mondatok -, s akit kinevetnek, azt már nem tekintik el­lenfélnek. (Az ülésen egyébként gyaníthatóan nem volt jelen Dobosi Imre, egyrészt, mert ha ott lett volna, biztosan hozzászól az őt is megemlítő vitához, másrészt a napirendi pon­tokat tartalmazó jegyzőkönyv-fedlapot ugyan hitelesítette, de az ülést Kapusné nyitotta meg és vezette le, illetve a jegyzőkönyv végén nem szerepelt Dobosi aláírása a jegyző­könyvvezetőé mellett, pedig a többi jegyzőkönyvnél igen.) 1957. július 26-án egy kibővített pártbizottsági ülésen (de facto pártértekezleten) érté­kelték szélesebb körben az 1956-os eseményeket. A gyűlés apropója az MSZMP Országos Pártértekezlete volt, amelyen Jászberényből Dobosi Imre párttitkár vett részt, és ő is is­mertette az értekezlet hozzászólásait. Ez gyakorlatilag a köztörténetileg ismeretes kádári 1956-értelmezés volt, ahol a rákosista hibák és az úri-fasiszta erők egymást erősítő hatását nevezték meg a rendszerellenesség epicentrumaként. „Az agitációban olyan fontos elvi, tartalmi kérdéseket tisztázott a Végrehajtó Bizottság a párt­tagok és a dolgozó[k] között, mint az ellenforradalmi támadás idején igen magasra csapott nacio­nalista uszítás, amely az időben [az] igen burkolt »minden magyar testvér« jelszó formájában jelentkezett, amely mögött az ellenséggel való megbékélés, az osztályharc tagadása, a proletárnem­zetköziség tagadása húzódott meg. ”76 76 MNL JNSzML XXXV.4/a-l. MSZMP Jb Pártért, jkv. 1959. október 15., 87. p. Bacsa Ferenc beszámolója számos ehhez hasonló értelmezési kísérletet tartalmaz, amely mutatja, hogy a forradalom utáni hónapokban, években a Párton belül is igény mutatko­zott az 1956-os események kontextusba helyezésére. A nemzeti/állami függetlenséget óhajtó megmozdulás érveit viszont csak úgy tudták megcáfolni, ha azokat - a közéleti vi­tákban nem példa nélküli módon - megbélyegzik, és egy veszedelmesnek kikiáltott ideo­lógiához társítják. Ezen értelmezési keretben, aki Magyarországnak a Szovjetuniótól való függetlenségét akarja, az nacionalista, vagyis tagadja az internacionalizmust, a forradalmi baloldali credo egyik fundamentumát, tehát rendszerellenség. Azért sem fogadhatták el az „Aki magyar, velünk tart!" jelmondat érvényességét, mert - amint az a forrásból egy­értelműen kitűnik - szerintük nem minden magyar egyenlő. Vannak az 1945 előtt tulaj­donnal és/vagy tőkével rendelkező csoportok, ők a kizsákmányolok, a rosszak; és vannak a nincstelenek, a jók. Utóbbiakat pedig csak a kommunizmus emelheti fel, ami pedig csak a Szovjetunió segítségével jöhet létre. Es a szegények felzárkóztatása - a gazdagok meg­büntetésével együtt - magasabb rendű cél, mint a nemzeti/állami szuverenitás. Ilyen po­litikai szocializációs közegben meg sem születhet a nemzeti gondolat, mert az igényelné a nemzettárs társadalmi hovatartozástól független megbecsülését, ami lehetetlen az osz­tályharcban - ahol van bajtárs és ellenség -, hiszen az ellenséget nem lehet szeretni. 152

Next

/
Thumbnails
Contents