Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 32. (Szolnok, 2018)
TANULMÁNYOK - KÓKAI MAGDOLNA: Adatok a növényvilághoz fűződő hiedelmekhez a Jászságban
Számos magyar folklórkutató foglalkozott a kincskeresés kérdéskörével. Dankó Imre: A vasfű a sárréti néphagyományban című tanulmányában, a növény etnobotanikai és etnográfiai szerepét mutatta be. Nagy Dezső összefoglaló munkájában történeti adatokkal támasztotta alá, hogy a XVIII-XIX. század fordulóján, valóságos kincskereső láz volt a jobbágyság és szegényparasztság körében. Az adott történelmi-társadalmi helyzetben, ha a parasztság köréből valaki anyagilag kiemelkedett, nem találtak rá reális magyarázatot, a vagyon mögött talált kincset véltek. A reformkori írók komoly társadalmi problémának tekintették a kincskeresésre irányuló babonás cselekvéseket, mellyel nemcsak a parasztság foglalkozott, hanem az elszegényedett nemesség is.16 A témára vonatkozóan Bánkiné dr. Molnár Erzsébet - a Jászságot is érintő - esetet ír le: A jászkunok a XVIII-XIX. században című munkájában. Azt, hogy a vérfű csodás erejébe vetett hit mennyire beépült a népi gyógyászaton kívül az emberek hiedelemvilágába, és mennyire befolyásolta egyesek gondolkodásmódját még a XIX. században is, jól bizonyítja egy 1830-ból származó a Jászkun Kerület Fenyítő Törvényszéke által tárgyalt csalási bűnügy. A vérfű, más néven vasnyitó fű, vasfű mágikus erejébe vetett hit az alapja annak a hiedelemnek, miszerint minden zárat ki lehet vele nyitni. Ezt a hiedelmet éppúgy ismerte a székely és az alföldi parasztember, a pásztor, mint ahogy hitt benne a jászberényi redemptus birtokos, a szűcsmester, a szabadkai vasárus, az egri sómérő, a gyöngyösi ferencesrendi pap, az árokszállási csizmadiamester, a Pest megyei szűcsmester, a föld nélküli árokszállási lakos és még sok társuk. A mesés kincskeresés - a perirat szerint 1816-ban indult. Az „értelmi szerző” egy egri festőmester, Harkány József volt, aki azt állította, hogy tud egy olyan helyet, ahol 100 társzekér kincs arany és ezüst van elrejtve. De csak vér harmatú fűvel lehet kinyitni a pince ajtaján lévő „több szamárfőt formázó” lakatot. A vallomásokból kiderül, hogy a kincs a szántói hegyekben van és az egykor ott élő veres papok rejtették el. A kincs híre a vásározások révén egyre több emberhez jutott el. Keresték, vagy kerestették a csodás vérfüvet papok, pásztorok, parasztemberek Mezőkövesden, Mérán, Rédén, Pilisen, Tóth Nánán, Szent Mártonban, Csépán, Fegyverneken, Szolnokon, Bodonyban és Vasadon. Több mint száz ember vágott bele a kincskeresésbe a Jász Kerületben, Bács, Heves, és Pest megyében. A vallomástevők elmondásából kiderül, hogy sokan kihasználva az emberek kincs utáni olthatatlan vágyát azt terjesztették, hogy ők már megtalálták a csodás vérfiivet, csak érte kell menni és jó pénzért eladják. Az 1816-1830 közötti időszakban sok ember veszítette el az összes vagyonát, mégsem lelt rá a csodás kincsre, de a vasfű zárakat kinyitó képességének hiedelme tovább élt a betyártörténetekben és a népi elbeszélésekben.17 SELMECZI László: A jászapáti templom mesés kincsei. In: Jászok és kunok a magyarok között. 366-373. Jászberény, 2006. 366-373. p. BÁNKINÉ MOLNAR Erzsébet: Jászkunok a XVIII-XIX. században. Debrecen, 2001. 142- 143. p. 12
