Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 31. (Szolnok, 2017)
TANULMÁNYOK - SZUROMI RITA: Üstökösök az égen: a Graefl- és Bobory családok a XX. századi politika szolgálatában
öltözetével általános feltűnést keltett és tetszést aratott a százezrekre rugó nézőközönség körében. A fővárosi lapok is magasztalólag nyilatkoztak a hevesi lovas díszbandériumról, melynek minden egyes tagja kék selyem atillát, pánczélinget, párduczkaczagányŐ'6 és tollas sisakot viselt. A csoport hármasával vonult el őfelsége előtt, élén Kállay főispánnal, ki mellett Beretvás Endre lovagolt vármegye ősi banderiális zászlajával. Utánuk jöttek: Altorjay Sándor, Arenschild Ottó, Beniczky Elemér, Borhy György, Graefl Andor, Graefl Jenő, Jankó Miksa, Jusztusz Gyula, Kovách Kálmán, Lipcsey Árpád, Mészáros Kálmán, Nánássy Ödön, Remenyik István, Subich György. ”67 Bátyja mellett ott találjuk őt II. Rákóczi Ferenc hamvainak újratemetésén is. Párduczkacagány: hiúz prémből készült kacagány elnevezése. BOROVSZKY Samu, 1909. 636. Tisza-fíired és környéke c. lap, 1896. szeptember 23. VARGA Csaba, 2001.29. BÁN Péter, 2011. 184. Virilis tagság: vagyoni alapon való részvétel a törvényhozásban. Szeptemberben feleségével, Szirmay Szerénával hazatért apja poroszlói temetésére,68 ám november 19-én Graefl Mariann és Borhy György poroszlói esküvőjén már egyedül jelent meg. Nem tudni, hogy Szirmay Szeréna távolmaradása korai terhességével, vagy a már javában zajló választásokkal függött-e össze, esetleg a korabeli sajtó figyelmetlenségének számlájára írható. Tény, hogy e novemberi esküvő idején már javában tartott a választási korteshadjárat. Andor politikai hovatartozása meglehetősen sok vitát váltott ki. Programjáról az Egri Híradó azt írta, hogy Kossuth-párti, míg az Egri Újság szerint Nemzeti párti, sőt később már az is felvetődött, hogy eredetileg szabadelvűként lépett volna fel, de mivel csak a függetlenségi jelöltség volt üresen, így bár „szép dolog az elv, de a mandátum szebb ” alapon döntött. A választások időszakában ellenfelei azzal támadták Andort, hogy „ a választókhoz a Graefl-név csak a korteseken, atyafiság révén jut el, ráadásul elvtelenségével tisztában vannak. ”69 Mindezek ellenére a tiszanánai választókerületben - melynek szavazási elnöke Graefl Jenő volt - Graefl Andor 58 szavazattal többet kapott, mint ellenfele, Lipcsey Ádám; így tehát 1896. november 25. és 1901. szeptember 1. közt Graefl Andor képviselhette a Parlamentben a térség választóit, mint a Függetlenségi és ’48-as Párt országgyűlési képviselője.70 Elvei mellett e ciklusban mindvégig kitartott. Andor életében az 1904-es év fordulatot hozott. A negyvenes éveibe lépő férfi, aki Heves vármegye törvényhatósági bizottságának virilis tagja volt,71 felbontotta házasságát Szirmay Szerénával. A vagyonegyezségben, melyet a budapesti Rhorer Géza közjegyző készített, Andort poroszlói földbirtokosként, Szerénát viszont pusztacsászi földbirtokosnőként említik. Az elvált nő bizonnyal a 61