Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 31. (Szolnok, 2017)

ADATTÁR - BOJTOS GÁBOR: „Ártatlanul szenvedve eszik a rabság keserű kenyerét ismeretlen helyen. ” Jász-Nagykun-Szolnok megyei civilek, katonák, politikai foglyok elhurcolása a Szovjetunió lágereibe

ÚJSZÁSZ Az újszászi leventeoktatók elhurcolása MNL OL KÜM XIX-J-1-q 26.137/1945. Magyar Külügyminiszter Úr! A Vörös Hadsereg 1944. november 11-én szabadította fel községünket. A bevonuló katonaság elől a lakosság nem menekült el, mindenki munkahelyén maradt, nyugodtan fogadta a felszabadító katonaságot. Ellenállást nem tanúsított. Ezen tényekről több alkalommal dicsérőleg emlékezett meg a megszálló csapatok parancsnoksága. Községünkben a nemzetőrben sem megszervezve, sem felfegyverezve nem lett. Előttünk és a lakosság, előtt is ismeretlen okokból a bevonulás után pár napra az orosz parancsnokság a helybeli leventeoktatókat, név szerint: Illés Gergely igazgató tanítót, Mohi Lajos igazgató tanítót, Bardócz Endre tanítót, Gombár Pál kereskedőt és Kovács József földművest minden előzetes vizsgálat, kihallgatás és igazoltatás mellőzésével letartóztatta és fogolytáborba vitette, ahol ártatlanul szenvedve eszik a rabság keserű kenyerét ismeretlen helyen. A környező falvakban ilyen sors nem érte a leventeoktatókat. A mellékelt hivatalos iratok igazolják a leventeoktatók politikai magatartását, viselkedését, megbízhatóságát és teljes ártatlanságát. Ezek alapján alázatos tisztelettel kérjük Nagyméltóságodat, hogy férjeink azonnali szabadon bocsátása iránt saját hatáskörében az illetékes orosz parancsnokságnál eljárni méltóztassék. Újszász, 1945. március 19. Teljes tisztelettel: 302

Next

/
Thumbnails
Contents