Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 31. (Szolnok, 2017)

TANULMÁNYOK - CSEH DÁNIEL: Intervenció az agráriumban. A mezőgazdaság kollektivizálásának jászberényi modellje

értelmiségiektől vették el a földet, és szabályosan rátukmálták azok korábbi cselédjeire, napszámosaira.24 „ nem nagyon mertek jelentkezni, mert úgyse tart ez sokáig, visszajönnek az urak, és megölik őket - de akik kaptak, se jártak jól, mert néhány év múlva elvették tőlük is. ” (CSEH János: Személyes interjú. Készítette: Cseh Dániel. Jászberény, 2016. február 20.) NAGY J. - TÓTH J. 1970. 62. Saját készítésű táblázat. Jászkürt (2) 19. 4. 1946-ban már olyan méreteket öltöttek a Földigénylő Bizottság visszaélései (pl. saját tagok nagyobb földhöz juttatása), hogy az Országos Földbirtokrendező Tanács feloszlatta a bizottságot, több tagját kizárta a földjuttatásból és az újbóli bizottsági tagságból.25 4. táblázat: A földosztás Jászberényben26 Szántó (kh) Szőlő (kh) Elkobzás, háborús szerzemény 668 260 A rendelet értelmében 1 152 396 Összesen 2 800 655 Forrás: Jászkürt (2) 2. 2. 1947 elejére a 900 igénylő között átlagban 6 kát. hold szántót és 1-2 kát. hold szőlőt osztottak ki.27 A földosztás Jászberény birtokszerkezetének mindössze 10%-át érintette és a lakosságnak kevesebb, mint 3%-át. 5. táblázat: Jászberény birtokszerkezete 1949-ben öldbirtok (kát. hold) nagysága Földbirtok Száma (db) Aránya (%) 0-1 1 011 21,83 1-3 1 047 22,61 3-5 723 15,61 5-10 918 19,82 10-15 428 9,24 15-20 205 4,43 20-25 121 2,61 25-35 116 2,50 35-50 51 1,10 50-100 11 0,24 100 fölött 0 0,00 Összesen 4 631 100,00 Forrás: 1949. évi népszámlálás 3. Részletes mezőgazdasági eredmények. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 1950. 222-223. 211

Next

/
Thumbnails
Contents