Csönge Attila et al. (szerk.): Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 30. (Szolnok, 2016)
Tanulmányok - Varga Árpád: Jogászi szemmel a tiszazugi arzénes perekről
hogy a terhűkre lévőkkel nem kínlódnak sokáig, hanem átsegítik őket a másvilágra. Ahogy telt az idő és a felderítetlen gyilkosságok száma nőtt, a mérgezések kideríthetetlenségében bízó asszonyok hite, ezzel együtt az erkölcsök torzulása is tovább erősödött, a mérgezések szokássá váltak. A perek tanúsága szerint az „arzénes” módszert használták az öröklés előrehozatala, az öröklési rend módosítása érdekében, az iszákos, erőszakos, illetve megunt férjek ellen, de a sértett női hiúság okán a férj hűtlenségének megbosszulására is. Bevetették a menyét zaklató após ellen, a betegek, a sérültek ápolásával járó fokozott terhektől történő szabadulás végett, a születésszabályozás eszközeként, végül merőben emberbaráti okokra hivatkozással, a „szenvedésektől történő megszabadítás” céljából is. Az igazsághoz tartozik, hogy maguk a tiszazugi férfiak sem voltak mindig vétlenek abban, hogy áldozattá váltak. A kilátástalan élethelyzetekkel gyakran találkozhatunk a periratokban. A helyüket nem találó, dolgozni nem akaró, vagy csak alig képes családfők gyakori italozással múlatták az időt. Kötekedő viselkedésük mellé erőszak is társult. Egynémely férj a magatartásával igencsak megkeserítette felesége életét. Volt olyan asszony, aki férje megmérgezésének kiváltó okát abban jelölte meg, hogy a kegyetlen ura „kettős lánccal verte el”, a másik arra hivatkozott, hogy a férje várandós állapotában is a gyerekeivel együtt rendszeresen verte, illetve az éjszaka közepén a családot kizavarta a házból. A tiszazugi asszonyok ügyével kapcsolatos kép teljességéhez hozzátartozik, hogy az általuk alkalmazott arzénes módszer korántsem csak a térségre volt jellemző. A korabeli MTI tudósításokból is kitűnik, hogy 1921 és 1943 között elkövetett arzénes mérgezések miatt az ország más részein is számos nyomozás indult. A Miskolcon, Nagykörűben, Újszászon, Komádiban, Debrecenben, Csökmőn, Vésztőn, Szegváron, Fajszon, Jánoshalmán, Kerkanémetfaluban és Sopronban ismertté vált bűncselekményeket a tiszazugiakkal azonos időszakban követték el, míg a Berettyóújfaluban, Ácson, Alsónémediben, Salköveskúton, Napkorban és Karcagon napvilágra kerülteket a harmincas években, illetőleg a negyvenes évek elején.11 Mindezek alapján nem vitatható, hogy az arzénes módszer az egész országban elterjedt volt. Ugyanakkor az ismerté vált esetek kétség kívül magas száma mellett is költői túlzásnak tekinthető a mindennapos használat megállapítása. A magam részéről e helyett a rendszeres alkalmazást tartom a helytálló és pontos megfogalmazásnak. Ugyanakkor az a tény, hogy a Tiszazugi perekkel szinte egy időben Magyarországon a nyilvánosság előtt 12 további „arzénes” büntetőügy is zajlott, számomra cáfolja azt a sokak által elfogadott következtetést, mely szerint a Tiszazugban olyan jelentős számú gyilkosságra derült fény, hogy a hatóságok MTI hírarchívum (LD: részletesen a felhasznált irodalom jegyzékében) 141
