Csönge Attila et al. (szerk.): Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 30. (Szolnok, 2016)

Tanulmányok - Hidán Csaba: Kardok, szablyák - Elmélet és Gyakorlat

HIDAN CSABA

KARDOK, SZABLYÁK - ELMÉLET ÉS GYAKORLAT

A kardok és szablyák a szúró-vágófegyverek típusába tartoznak. Mindkét fegyverfajta vágásra és döfésre egyaránt alkalmas. A kardok lehetnek egyélűek és kétélűek, de a pengéjük mindig egyenes. A szablyák pengéje enyhén vagy erősebben ívelt, az összes többi jellemző [keresztvas, markolatgomb, markolatkengyel] másodlagos és a szablyáknál éppen úgy meglehet, mint a kardoknál.

A kardok és szablyák több mint kétezer évig a legfontosabb fegyverek közé tartoztak. Egy középkori perzsa kéziratban, amelynek a címe „A háború szabályairól és a férfiasságról” azt olvashatjuk, hogy hiába rendelkezik valaki sokféle fegyverrel, ha nincs kardja a felszerelése hiányos, de ha csupán egy kardja van az már elég.1 *

A kardok és szablyák azonban nemcsak fegyverek voltak, hanem mitológiai különleges tulajdonsággal rendelkező eszközök és hatalmi jelképek is. A magyar fejedelmek és királyok „koronázásához” - hatalomba iktatásához egészen 1916-ig, fontos volt a négy világtáj felé vágás a koronázódombon. A szablyával- karddal való felövezést a német-római császár koronázásában valószínűleg a magyaroktól vették át, hiszen csak azután kezdték alkalmazni, miután I. András özvegye Nordheimi Ottónak adta az Árpádok kincstárából „Attila kardját” 1063- ban.;

A kardot, szablyát, mint jelképet a Képes Krónika címlapján is láthatjuk, de mameluk szultánokat ábrázoló alkotásokon is. Korea és Japán egyik jelképe szintén a kard. Muzulmán fegyverek pengéjén gyakran olvasható a „ja burkán” azaz meggyőző bizonyíték.3

M. ALBEGYIL, - L. ARZSANEVA: Varázslatos tőrök és kardok. Budapest, 2000. 86. p.

LÁSZLÓ Gyula: Árpád népe. Budapest, 1988. 85. p.; KALMÁR János: Régi magyar fegyverek. Budapest, 1971. 58. p. Kalmár fejtegetése arról, hogy a szablya Lehel vezéré volt alaptalan. A német császár koronához betöltött szerepe azonban tény.

A keleti népeknél a kard, mint jelkép már a szkítáknál fontos volt. Herodotos részletesen leírja, hogyan építenek kard-szentélyt a szkíták. Ismerünk dombtetőre eltemetett kard leleteket a hun- és alán- korból. Baján avar kagán a kardjára tett esküt. Az Árpád-korban a véres kard körül- hordozása pedig hadba hívó jel volt.; Dzsingisz kán testőreinek egy részét kardhordozóknak - ildücsiknek hívták.

9