Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 29. (Szolnok, 2015)
Tanulmányok - Bojtos Gábor: Három Almásy a vármegye élén
Almásy Géza távozása az 1899 elején történt kormányváltáshoz kapcsolódik. Bánffy Dezső és kormánya ugyanis nem tudott megbirkózni az új gazdasági kiegyezéshez fűzött ún. „ischli klauzula” megszületését követő ellenállással, obstrukcióval, a létrejött törvényen kívüli állapottal (exlex), ráadásul az ún. „Lex Tisza” következtében elszigetelődött, ezért 1899. február 18-án lemondott.95 Ahogy ilyenkor lenni szokott, a főispánok is felajánlották pozícióikat.96 Az új miniszterelnök, Széli Kálmán - aki a „törvény, jog, igazság” jelszavait hirdette, és ha átmenetileg is, de sikerült felülkerekedni a politikaigazdasági problémákon - pedig új főispánban gondolkodott. A főispán búcsújára április végén került sor. 23-án a vármegye tisztikara búcsúztatta, 24-én pedig a „szolnoki földmívelők” nevében búcsúzott ifj. Scheflsik István. Beszédében a kötelesség emberének és Szolnok város jótevőjének nevezte, akinek mindenkori célja a közügyek gyökeres javítása volt. A főispán meg hat ott an, könnyek között reagált, hiszen „én maguknak hivatalt nem adtam, királyi kitüntetést nem eszközöltem ki. Kaszinót, korcsolya pályát nem csináltattam, mégis itt vannak körülöttem”. Kiemelte, hogy a gesztus őszintesége miatt jobban esik neki ez a tisztelgés, „mintha a fényes paloták lakói jöttek volna” őt köszönteni.97 * A főispán távozása után még egyszer a nyilvánosság középpontjába került („Neve nagyon ismeretessé vált az egész országban az által, hogy (...) gróf Apponyi Albert ellen fellépett").9* 1901-ben ugyanis elfogadta képviselői jelöltetését Jászberényben, gróf Apponyi Albert ellenében. 1896-ban még a Nemzeti Párt színeiben szerzett mandátumot Apponyi, a kormánypárti Erdély Sándorral, az igazságügyi miniszterrel szemben, Széli Kálmán azonban megegyezett vele, ami után a nemzeti pártiak beléptek a kormánypártba. Ez a kényes helyzet - két szabadelvű párti egymás ellen - aztán országos hullámokat kavart („a volt nemzeti pártnak a liberális párttal való fúziója s ennélfogva Apponyi személye lett volna az oka annak, hogy le kellett mondania a főispáni székéről - vagy talán más személyi ellentét vagy keserűség”.) Ady Endre kis glosszája szerint „a jászberényiek el vannak tökélve, hogy gr. Apponyi Albertet okvetlen kibuktatják, s minden jel arra mutat Magyarország története 1890-1918. I. köt. In: Magyarország története tíz kötetben, 7. (Főszerk.: Hanák Péter) Bp., 1978. 222-225. p. 96 MNL OL BM Levéltár K 148 Elnöki iratok 2636/1899. és 2757/1899. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok, 1899. április 27. Magyarország főispánjainak története, 1000-1903. (Szerk.: Medgyesi Somogyi Zsigmond) Bp., 1902. 102. p. 77