Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 29. (Szolnok, 2015)
Tanulmányok - Sebők Balázs: Hároméves terv az ötéves tervek időszakában. Adatok és adalékok Szolnok megye szocialista iparosításának történetéhez
A hároméves terv végén a foglalkoztatottság megyei színvonala Budapesten és környékén volt a legkedvezőbb (49,1 %), míg a megyék közül legkedvezőtlenebb mutatóval éppen Szolnok megye rendelkezett (41,8 %). A felmérések egy érdekes fordított arányosságra hívták fel a figyelmet: azon mezőgazdasági megyék esetében, amelyek munkaerő-felesleggel rendelkeztek, magasabban alakult a keresők aránya, mint az ipari megyékben, ahol viszont rendszeres munkaerőhiány mutatkozott. Ennek a jelenségnek az oka a mezőgazdaságban még „megbúvó” jelentős számú inaktív keresőben rejlett, akik nagyobb részét a mezőgazdaság csak ideiglenesen foglalkoztatta. Az inaktív, zömmel idős mezőgazdasági keresők számát akkor mintegy 160-170 ezer főre tették, ami a mezőgazdasági keresők 8-9 %-a volt. A mezőgazdaság kollektivizálása éppen ezt a rejtett munkaerő-felesleget „hozta a felszínre”. Azokban a megyékben ugyanis, ahol a kollektivizálás már nagyobb teret hódított, csökkent a keresők száma és növekedett az eltartottaké, hiszen a tsz- ek korántsem tudtak annyi munkaalkalmat teremteni, mint ahány an korábban a mezőgazdaságból éltek (ráadásul sokan ekkorra megtörtek és feladták a kollektivizálás elleni évtizedes küzdelmet: inkább elvándoroltak, hátrahagyva mindent). így a gyorsabban kollektivizáit megyék kereső-aránya itt már eltért a fentebb vázolt és a többi mezőgazdasági megyére jellemző átlagos értékektől. Erre a legjellemzőbb példa Szolnok megye esete, amelyben, mint az első, teljesen szövetkezetesített mezőgazdasági megyében,57 a keresők aránya országosan a legkisebb lett. Az iparosított vidékeken (Budapestet és környékét leszámítva) súlyos gondot jelentett a női munkalehetőségek hiánya. Ez a nagy iparvidékeken túl - mint korábban is láttuk - olyan szigetszerűen iparosított alföldi városokra is érvényes volt, mint Szolnok, ellenben nem volt igaz Budapestre és környékére. Zömében a fővárosban koncentrálódtak ugyanis a női munkaerőt foglalkoztató iparágak (konfekcióipar, textilipar, villamosgépipar stb.), de a fővárosi nőknek a kereskedelem, a szolgáltatás, a közigazgatás és az egészségügy is bőséggel kínált munkaalkalmat, ellentétben az igencsak egyoldalú foglalkoztatási struktúrájú ipari megyékkel. Tény, hogy amíg Budapesten a nők 72 %-a foglalkoztatva volt, addig ugyanez Nógrádban csak 16 %, Borsodban és Veszprémben pedig 20 %-os értéket tett ki.58 1959. december 31-én Szolnok megyében már a parasztság 96,1 %-a tsz-ben dolgozott, miközben az országos átlag ebben a tekintetben 38,6 %, az Alföldé pedig 23,6 % volt, sőt Bács-Kiskun megye parasztságának még csak 11,1 %-át érte el az új kollektivizálási hullám: utóbbi adat az országos minimum. In.: MNL OL OT TŰK. XIX-A-16-b. Isz.: 2-00271/VIII/1960. A foglalkoztatottság területi struktúrája. 4. sz. táblázat. 20. p. MNL OL OT TŰK. XIX-A-16-b. Isz.: 2-00271/1960. A foglalkoztatottság területi struktúrája. 31-36. p. 296
